A virradat a bíborló nap
alatt szárnyatlan maradt.
A tánckert bolondos életet
érlelt, hűvös szóval intett.
A madár csak összehordott
táj, míg álmodott a magány.
Az érett, vad gyümölcsből
csipegetett szívós mérget.
A halk emlékezet visszanéz
veled, a pillangókkal temet.
A szél hallgatag sárgarigó
tetemén lebeg megdicsőülten.
A fészek langymelegében
a végzet ágyazhat öröklétet.
