Buzizás Balkáni állatfarm

A „Vučiću pederu” (fordítás, azt hiszem, nem szükséges) jelszó skandálása után a „meleg” téma ismét forrósítja a szerbiai közhangulatot, miután Aleksandar Vučić államfő többhavi drámai feszültség és megfontolás után nyilvánosságra hozta: Ana Brnabićot jelöli kormányfőnek. A hír publikussá válásának pillanatától kezdve pedig kitört a címben már említett jelenség. Mindenki elsősorban a jelölt szexuális irányultságával foglalkozott, akár pozitív, akár negatív értelemben. Kezdve Palma jagodinai polgármestertől, aki nem épp ilyen irányú toleranciájáról ismert, és aki közölte, Brnabić nem az ő jelöltje, egészen a nemzetközi közvéleményig, amely pedig üdvözölte a döntést és elsősorban annak statisztikába emelésével foglalkozott, azt számlálva, hogy a térségben vagy a világon hány meleg kormányfő volt vagy van illetve, hogy a patriarchális Szerbiában micsoda nagy dolog az, hogy egy hölgy foglalhatja el a kormányfői széket.

Ez utóbbi téma egyébként azért is érdekes, mert az egyik lap igen gyorsan kikaparta, hogy az első kemény kezű hölgy valójában Milka Planinc volt, igaz ő a jugoszláv szövetségi kormányt irányította és elsősorban gazdasági megszorításairól volt ismert a Tito halála utáni, üzemanyagválsággal fémjelzett időszakban. Ehhez hozzátennék egy méltatlanul elfeledett nevet, aki habár kormányfő nem volt, de az ország élén állt néhány hónapig: Nataša Mićić. A csinos, vörös hajú politikus asszonyt a köztársasági parlament elnöki székében érte a Zoran Đinđić elleni merénylet és mivel Szerbiának akkor, a hatályos választási törvény szigora folytán nem volt köztársasági elnöke, így ezt a tisztséget is ő töltötte be az ezután következő rendkívüli állapot idején. Mićić korántsem engedékenységéről vagy ijedősségéről vált emlékezetessé azokból az időkből. Az, hogy őt a talpnyaló média és a politikai szereplők is elfelejtik, annak igazolása, hogy hiába is esküszik fel a konzervatív Szerbia a családra, a patriarchális értékekre, még mindig elfogadhatóbb neki egy leszbikus kormányfő a saját soraiból, mint egy „férfiakat kedvelő“ hölgy az annyira átkoznivaló DOS köreiből, legyen neki bármekkora családja.

Mindenesetre, vitathatatlan tény, hogy Vučić húzása mesteri volt, mégpedig több okból is. Korábban már többször is megállapítottam ezeken a hasábokon, hogy a haladók hatalomra jutásának útján fontos taktikai lépés volt a „sztori ellopása“ az úgynevezett európai irányultságú pártoktól, vagyis az uniós értékek, az integráció, a reformok felvállalása. Ana Brnabić kormányfővé emelése egy újabb lépés ezen az úton. Emlékezhetünk, a demokrata többségű kormányzat idején folyamatosan botrányba fulladt a Büszkeség napi felvonulás megszervezése, az utcai randalírozók szervezetten, egyfajta paramilitáris erőként támadtak a rendőrökre és a felvonulókra is. Amióta a haladók vannak hatalmon, ilyen nincs, a tavaly felvonulást nem kísérte rendbontás. Persze, ha még emlékszünk a Vučić beiktatása napján történt utcai rendcsinálásra, akkor arra is választ kaphatunk, hogy miért. Azért, mert a haladók ellenőrzésük alatt tartják ezeket a csoportokat, sokaknak közülük munkahelyet is biztosítva. Ráadásul odáig jutottunk az LGBT populáció jogainak „tiszteletben tartása” terén, hogy immár két Büszkeség napi felvonulás is van. A megszokott szeptemberi mellett idén lett egy júniusi is, amelyen százan vettek részt. Az őszi esemény szervezői közölték, hogy ez a mostani nem az igazi rendezvény, amire az utóbbiak kontráztak, közben meg bejárta a világhálót egy felhívás, amelyben az egyik haladó városi szervezet toborozta tagjait a felvonulásra, tehát elmondhatjuk, hogy Vučićnak sikerült megosztottságot okozni a meleg kisebbség köreiben, akiknek veszélyeztetettségük okán pedig inkább össze kellene tartaniuk.

Mindezek mellett, az államfő ezzel a húzásával Brüsszelt és a nemzetközi közvéleményt is beetette, de alaposan. Az EU, amelynek millió fontosabb dologra kellene összpontosítani ugyanis az indokoltnál is többet foglalkozik a szexuális kisebbségek jogaival, éveken át kérte számon ezek megszegését a csatlakozásra váró államoktól. Brnabić jelölése pontosan egy feleslegesen túllihegett problémára nyújt látszatmegoldást. A másik oldalon pedig olyan üzenet is Brüsszel felé, amellyel az ország nyugati elköteleződéséről tesz tanúbizonyságot, hiszen Moszkva kőkeményen megfosztja jogaiktól és üldözi is az LGBT populáció tagjait. (Persze, a hintapolitika másik felén pedig további jogokat ad és erősíti Moszkva embere Ivica Dačić pozícióját.)

Mindez azonban szemfényvesztés, éppen úgy, ahogy a jelenlegi hatalom lépéseinek legtöbbje. Vučić látszatlépéseket tesz, látszatmegoldásokat ad és jó alaposan kisminkeli a szerbiai valóságot, mert Brüsszelnek ez elég. Miért gondolom ezt? Vajon az olvasók közül hányan gondolják azt, hogy ezzel az egy lépéssel a szerbiai társadalom hókusz-pókusz megváltozott és befogadóbb, toleránsabb lett a melegekkel szemben? Hogy Brnabić megválasztásának másnapján Belgrád sétálóutcáján meleg párok jelenhetnek meg kézenfogva, ölelkezve és nem támadja meg őket senki, sőt a focihuligánok meghívják őket egy italra? Persze, hogy senki. És tudja ezt az államfő is, aki ha valóban őszintén gondolná a melegjogok biztosítását, akkor az új kabinet egyik első javaslata a melegházasságok legalizálása lenne. Amire tudjuk mikor fog sor kerülni: malo morgen, hogy Miloševićet idézzük. Ez is éppolyan felszínes lépés, mint a regionális megbékélés fontosságának hangsúlyozása és az ország uniós elkötelezettsége. Mert miközben az államfő erről beszél, a háttérben a haladó párt vitafórumokon szerepelteti a háborús bűnökért elítélt Veselin Šljivančanint, illetve betörnek a filmvetítésre, ahol a koszovói érme másik oldalát mutatják be, arról nem is beszélve, hogy egy ügyvédi csoport a NATO elleni vádelemésen dolgozik.

Ana Brnabić is egy használati tárgy a haladó vezér kezében, éppen úgy, ahogyan az volt a fiatal Lazar Krstić pénzügyminiszter és a mókás frizurájú Ivan Tasovac is. Körbehordozza őt a világban véres kard módjára, ugyanakkor pedig rábízza az olyan fájdalmas döntések végrehajtását, mint a gazdasági megszorítások, a racionalizáció, ő viszi majd el a balhét esetleg majd azért is, mert az államfő kampányígérete ellenére mégsem növekednek a bérek és a nyugdíjak és a következő választások után mehet a levesbe.

Miközben pedig mindenki lelkesen vagy dühösen buzizik, megint nem foglalkozik senki a valós problémákkal.

A jegyzet a Családi Kör június 29-i nyomtatott kiadásában jelent meg. Ha szeretné frissen olvasni a Balkáni állatfarmot, fizessen elő a Családi Körre.