Az idén is nagy lesz a tolongás az év legviccesebb természetfotója címért. A minden évben megrendezett Comedy Wildlife Photography Awards-ot két természetfotós alapította, de „természetesen nem egyszerűen csak a legviccesebb fotó kiválasztására jött létre, hiszen szervezői a Born Free Foundationnel együttműködésben az állatok élőhelyének, illetve állományának megőrzésére, valamint az ezért küzdőknek való adománygyűjtésre próbálják felhívni a figyelmet” – írta róluk a minap Vincze Miklós, a 24.hu szerzője.
A szervezők az idén is késő őszig várják a fotókat, így tehát még egyáltalán nem késő, bárki jelentkezhet akár Vajdaságból is, ha felvételét elég viccesnek találja. Mi szurkolunk, hogy legyen díjazott résztvevő régiónkból is!
Az idei kiírásra beérkezett versenydarabokból a szervezők nemrég tették közzé az első csomagot. Ezek közül választottuk most ki a barátja mondandóján meglepődött elefántfókát ábrázoló fotográfiát. Vajon mit mondhatott neki a társa?
George Cathcart felvétele a Kalifornia állambeli San Simeon egyik partszakaszán készült.