Súlyos pénzügyi problémákkal küzdhet a szabadkai önkormányzat, hogyha már a tulajdonában nem lévő üzlethelyiségek bérleti díjának késedelmi kamata címén is pénzhez szeretne jutni, ráadásul nemlétező cégektől. A szabadkai Közigazgatási Hivatal Vagyonjogi Titkársága által kiadott 1034/2017-es számú elszámolással „csak” két probléma van. Az egyik: az üzlethelyiség nem a városé, hanem magántulajdon,  ugyanis az még tavaly márciusban, a Köztársasági Kárpótlási Ügynökség határozata nyomán visszakerült az eredeti tulajdonosok a birtokába (a tulajdonosokra vonatkozó adatok a szerkesztőségünkben). A másik, sokkal nagyobb probléma az, hogy az önkormányzat 2017. márciusára, továbbá az április-június időszakra szeretne késedelmi kamatot megfizettetni egy olyan vállalkozással, amely nem, hogy ebben az időszakban nem bérelte a helyiséget, de már rég nem is létezik, ugyanis azt még 2010-ben törölték a Cégjegyzékből. A kötelmi jogot szabályozó hatályos szerbiai törvény (Zakon o obligacionim odnosima) 375. szakasza szerint viszont a bérleti díjjal kapcsolatos tartozásokra vonatkozó követelések 3 év után elévülnek!

Hogyha valóban annyira súlyos a helyzet Szabadkán, mint amilyenre egyre több jelből lehet következtetni, akkor csak remélni tudjuk, hogy Bogdan Laban polgármester beváltja majd a városi képviselő-testület 2017. július 6-i ülésén, a költségvetésről szóló vita során tett ígéretét:

A VMSZ-ben nincs elég erő a haladók megfékezésére

A Szerb Haladó Párt képviselői csoportja a szabadkai városi képviselőtestület csütörtöki ülésén töröltette a napirendről koalíciós partnerének, a Vajdasági Magyar Szövetségnek, továbbá az ellenzéki Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselői csoportnak azokat a javaslatait, amelyekkel a menekültlakások kiépítése ellen kívántak tiltakozni. A Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezte, hogy a testület fogadjon el egy nyilatkozatot a migránscsaládok elhelyezésére szolgáló lakások kiépítésének ellenzéséről.