Hetek óta tart a sztrájk a kragujevaci Fiat gépkocsigyárban. A vállalat kétezer dolgozója a bruttó bérek 45 ezer dinárra növelését követeli (ami nettóban nagyjából 30 ezer dinárt jelent) és a munkaszervezés módosítását, ugyanis a dolgozóhiány miatt a munkások túlterheltek, van, aki háromféle munkakört is betölt. Ezenkívül követelik a tavalyi évi prémiumok kifizetését, valamint az útiköltség megtérítését azok részére, akiket a rendes munkaidőn kívül hívtak be túlórázni, olyan napszakaszban, amikor a városi buszközlekedés nem üzemel, tehát saját autóval, saját szervezésben tudnak csak bejutni a gyárba.

Kezdetben a dolgozók nem vettek részt tömegesen a sztrájkban, később azonban már több mint kétezren csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, ugyanis a vállalat vezetése egész egyszerűen ignorálta a követeléseket. A kormányról sem mondható el, hogy saját adófizető polgárai, a dolgozók mellé állt volna. Ana Brnabićnak sokkal fontosabb volt megróni a tiltakozókat, azzal, hogy a munkabeszüntetésük miatt négyezer autóval kevesebb készült, ami a gyárnak veszteségeket okozott, de azt is a számlájukra írta, hogy miattuk az országnak rossz híre megy a világban és ezért nem jönnek majd újabb beruházók. Tehát, közvetett módon rájuk terhelte a felelősséget arra az esetre, ha mégsem jön el a beígért gazdasági fellendülés.

Korántsem egyedülálló példáról van szó. A Mašina nevű internetes portál az Újvidéken működő Lear nevű vállalatról cikkezett. Mint írják, a város és az állam a gyártócsarnok kiépítésére és munkahelyteremtési támogatás fejében 42,5 millió eurót költöttek el, míg maga a gyár csupán ennek harmadát fektette be saját termelése beindításába. A kábelgyártással foglalkozó cégről a média többször is azt írta, hőguta és ájulás érte a munkásokat, akiknek hétvégén is dolgozniuk kell, minimális pénzért.

Nemrégiben, amikor Aleksandar Vučić a szabadkai ipari övezet egyik vállalatába látogatott, az erről szóló tudósítások kiemelték, hogy elégedett volt a látottakkal, a munkások elmondták, hogy jó feltételek mellett, 250 euróért dolgoznak. Ehhez képest, a gyár egyik dolgozója arról számolt be, hogy az egész látogatás egy leszervezett forgatókönyv alapján zajlott, ki voltak jelölve azok a munkások, akik szólhattak és megszabták részükre, hogy mit kell mondani, a többieket felmondással fenyegették, ha beszélnek. Nem is csoda, hiszen ha elmondhatták volna a valóságot, akkor például beszámoltak volna róla, hogy a 250 euró (ami már eleve gyalázatosan alacsony havi bér) valójában csak 200 és hogy munka közben váltásvezetők állnak mögöttük, akik pszichikai terrort fejtenek ki, azzal „motiválják” őket, hogy ha nem jár gyorsabban a kezük, akkor utcára kerülnek.

A sort még számos példával folytathatnánk és nyilván, az olvasóknak is vannak ilyen és ehhez hasonló történeteik, saját vagy ismerőseik tapasztalata alapján. Mindennek a gyökere pedig a Szerbiában dúló vadkapitalizmusban rejlik, ahol a külföldi befektetőket ajnározzák, szubvenció fejében munkásonként 10-12 ezer eurót kapnak és legalább ekkora gondot jelent az is, hogy a munkaügyi törvények eleve a munkáltatónak kedveznek, illetve, hogy még ezen felül is megszegik annak a rendelkezéseit, legtöbbször következmények nélkül.

Néhány éve a CNN tévécsatornán egy Szerbiát népszerűsítő reklámfilm futott, „Fektessen be Szerbiában, a kvalifikált, mégis olcsó munkaerő hazájában”. Aleksandar Vučić államfő az idei kopaoniki üzleti fórumon örömmel konstatálta, hogy mivel Romániában megemelték a béreket, ezért aztán a befektetők Szerbiát választják majd.

Tehát, egészen konkrétan az történik, hogy az állam felelős vezetői a szerbiai munkásokat olcsó húsként kínálják, éppen úgy, ahogy régen a rabszolgavásárokban a rabszolgákat. Olcsó, keményen tud dolgozni és nem beszél vissza. Emellé még hozzávehetjük azt, hogy szinte tenyéren hordozzák körbe a külföldi befektetőt az országban, és mindenféle állami juttatásokat kapnak, aminek köszönhetően évekig ingyenben van nekik a munkaerő.

Ugyanakkor gazdasági szakértő épp a minap beszélt arról, hogy a jelenleg Szerbiában lévő cégek, amelyek többször is módosították telephelyüket, attól függően, hogy melyik országban tudnak a legkedvezőbben működni, folyamatosan rendelkeznek két-három olyan potenciális tartalékmegoldással, országgal, ahová hónapokon belül áttelepülhetnek, ha itt esetleg adót növel, minimálbért emel a kormányzat.

Tehát, egyrészt a vezetés saját magát kényszerítette alárendelt helyzetbe, mert függ a külföldi beruházóktól, elsősorban azért, mert ha mondjuk, a Fiat kivonulna Kragujevacról, az a város is összeomlana gazdaságilag, ezért aztán eltűri a munkások jogfosztottságát, sőt még ő maga is beléjük rúg egyet. Ékes példája annak, hogy lehet ezt másképp is csinálni, az Magyarország. A kecskeméti Mercedes vagy a győri Audi társadalmilag felelős partnerekként lépnek fel, rájuk épül a városok és környezetük iparának jelentős része, emellett egyetemi karok indítását is támogatják, amelyek az ő részükre nevelnek szakembereket. Tehát, ezek a gyárak beépültek az ottani iparba, szemben a szerbiai helyzettel, ahol szerencselovagként azok a multinacionális cégek jelennek meg, amelyek nem a hosszú távú befektetésben, a társadalmilag felelős ügyvitelben érdekeltek, kizárólag a profit élteti őket és mivel a zsarolásuknak engedve a kormány sok minden felett szemet huny, ezért aztán a munkásokat alulfizetik, kizsákmányolják, nem veszik emberszámba.

A rabszolgákat annak idején beszélő gépeknek nevezték a rabszolgatartók, a kragujevaci példa, ahol a gyár vezetése hetekig gyakorlatilag tudomást sem vett a tiltakozásról, annak a bizonyítéka, hogy sok nagytőkés jelenleg sem veszi emberszámba a szerbiai munkást. Ezen kétféleképpen lehetne változtatni. Az egyik, hogy a kormány odaáll ahol a helye van, a szerbiai munkavállaló mellé. Viszont, ha a kormány nem módosít az álláspontján és nem javít a munkások helyzetén, akkor a több tízezer megalázott embernél is előbb-utóbb betelik a pohár és fellázad. Jelenleg, a kormányfő viszonyulását ismerve, a második tűnik valószínűbbnek.

A jegyzet a Családi Kör 2017. július 20-i számában jelent meg. Vásárolja, olvassa és fizessen elő a Családi Körre!