A feledés jó, hiszen megtette azt, amit meg kellett tennie
eltörölt helyet teremtett az újnak amit most mégsem tudunk befogadni
Az agy elveti mint valami idegen szervet
A feledés fekete lyukat teremtett amelyből néhanap előjő a fényre
egy-egy sötét képzet
Például állunk a sorban a dokumentumainkért mi, akiknek újabb életrajzokra lesz szükségünk,
órákon át a sorban mi, az egyformák milliói
Ovidiustól Brodszkijig (hogy ne soroljak itt most mindenkit név szerint)
Kezünkben a táskánkkal, kabátunkkal, bizonylatainkkal, papírjainkkal, amelyek semmit sem mondanak el rólunk
átadjuk az okmánybélyegeket amazoknak ott, a tolóablak túloldalán
Mintha csak épp most jöttünk volna a világra
be kell jegyeztetnünk magunkat az anyakönyvbe
szereznünk kell valami papírlapot, ami ezt igazolja
bejelentkezni egy nem létező címre
el kell hoznunk a bizonyítványokat, diplomákat, igazolásokat a sikeres vizsgáinkról
a felégetett iskolákból és egyetemekről, vagy mindenféle távoli helyekről
és csatolni azokat is
Közben pedig bensőnkben újra fel kell nőnünk, megtanulnunk mások városaiban járni
osonni menekülni futni visszanézni
Precízen össze kell hangolnunk lépteinket a másokéival
leküzdeni a szédülést a tájékozódást a térben
megtanulnunk mások nyelvén beszélni napközben
mert éjjel kizárólag csak a sajátunkon sírhatunk
Mihez értünk kérdik általában
ha nem tudunk munkát találni
S erre a kérdésre minden becsületes ember válaszol
Minden tudásunkban bizonytalanok vagyunk
(ami teljesen megfelel a valóságnak)
Tudunk írni jut eszünkbe a mentőötlet
Írni igen
de vajon mit
Többek közt, mondjuk,
verseket
Ugyan már kérem, maga meg itt kit baszogat
legyint emez az asztal túloldalán
és hangosan szólítja
Kérem a következőt!
Zágráb, 2003. V. 14.
Szabó Palócz Attila fordítása
