Az egyik legkiválóbb délvidéki magyar író 1941. február elsején született a közép-bácskai Szenttamáson, és éppen tizenöt éve, 2002 augusztus 27-én hunyt el Szegeden. Gion Szabadkán géplakatosnak tanult, majd az Újvidéki Egyetem magyar szakát végezte el. Rádiós újságíróként kezdett dolgozni, 1976-tól a Vajdasági Íróegyesület titkára, 1980–82 között elnöke és a Jugoszláv Írószövetség elnökségi tagja volt. 1983–85 között az Újvidéki Színház igazgatója és a Forum Kiadó kiadói tanácsának elnöke, 1985–1993 között az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének főszerkesztője volt. 1993 őszén Budapestre települt, és Szegeden halt meg 2002-ben. Ezek talán a legfontosabb, száraz életrajzi tények. Ami viszont biztosan fontossá teszi Giont, hogy közben írt vagy húsz remek könyvet. A kárókatonák még nem jöttek vissza, az Ezen az oldalon, a Virágos Katona, a Sortűz egy fekete bivalyért vagy az Ez a nap a miénk ma már a magyar irodalom klasszikusai közé tartoznak. A Gion-kötetekben lévő regények, novellák áradó mesélőkedvvel, remek humorral és iróniával fűszerezett történetek – karakteresen különböző művek és mégis egységes írói világ – a magyar és a világirodalom legjobb elbeszélői hagyományából. Gion szülőháza a szenttamásiak jóvoltából ma már emlékház; az író munkásságáról pedig sok száz cikk, tanulmány és fél tucat monográfia született, bizonyítva műveinek sokrétűségét és főként az olvasók szeretetét.
A Délvidék magyar irodalmát kezdettől fogva a helyi színeket ábrázoló realista és a mindig újító avantgárd törekvések kettőssége határozta meg. Gion Nándor a neoavantgárd vonzásában indult, de legjelentősebb művei a helyi valóság talaján állnak, és ezer szállal kötődnek a szülőföld világához. Gion pályája az Új Symposion folyóirat írói között indult az 1960-as évek derekán, rögtön a szókimondás határait feszegetve. Több írása, illetve kötete is irodalmi díjat nyert (Testvérem, Joáb; Olyan, mintha nyár volna; Engem nem úgy hívnak, Ezen az oldalon), de némelyik művének politikai-történelmi célzásai miatt az író otthon és Magyarországon is egyre nehezebb alkotói és egzisztenciális helyzetbe került. Magyarországon műveit tiltólistára tették, budapesti élményeit közlő naplója miatt pedig még az országból is kitiltották az írót. (Ezzel akkor szembesült, amikor feleségét magyarországi szülészetre akarta vinni, de őt már nem engedték át a határon.) Ekkortól Gion erős öncenzúrát gyakorolt: egyre inkább a sorok között fejezte ki üzeneteit. Írásai ezután nem szúrtak szemet, úgyannyira, hogy újra rangos irodalmi, sőt politikai díjakat nyertek.
Latroknak is játszott. Gion Nándor méltán legismertebb műve a Latroknak is játszott című regénytetralógia. Ennek első két kötetében (Virágos Katona, Rózsaméz) nagy mesélőkedvvel dolgozza fel a Délvidék történelmét 1898-tól 1941-ig saját családja sorsában. Szinte tárgyilagosan, de szeretettel ábrázolja a köznapi élet megismételhetetlenségét, nagyszerűségét. (Valahogy úgy, mint ahogy például Pieter Bruegel is a németalföldi parasztjeleneteket ábrázoló képein.)
Gion érzelgősség nélküli, egyszerű nyelven írt regényei fontos emberi értékeket és dilemmákat mutatnak be, és különösen hangsúlyosan jelenik meg bennük az identitás kérdésköre. Gion szerint ugyanis a többnemzetiségű összetétel, illetve „az ebből eredő kérdések, legemberségesebb megoldások egy ilyen környezetben, mint a Vajdaság, egyszerűen olyan örök témák, mint a szerelem és a halál más környezetben”. A regények legfőbb kérdése talán mégis inkább az, hogy hogyan lehet boldognak lenni a világban, ahol szinte minden ez ellen dolgozik. És a válasz: „el kell menni onnan, ahol a ronda dolgok történnek, ki kell lépni a képből, ahol a Megváltót korbácsolják”. A regény címszereplője, a Virágos Katona ugyanis egy stációkép mellékalakja, aki annak ellenére boldog, hogy éppen a Megváltót kínozza, sőt „komoly arccal mosolyog, mintha nemcsak a körülötte tolongó emberekről nem tudna semmit, de még a kezében tartott korbácsról sem”.
Valóságos és képzeletbeli sajátos elegye jellemzi Gion írásait, emiatt a mágikus realista alkotók közé sorolják, stílusát pedig a nagy dél-amerikai írókéval, például García Márquezével rokonítják, noha az író inkább az észak-amerikai írókat szerette, például Hemingwayt, Steinbecket és Faulknert. Azokon a sarkalatos pontokon, ahol Gion eltért az általa jól ismert helyi vajdasági társadalmi-történelmi valóságtól, kódolva foglalt állást a saját korában politikai okokból nem tárgyalható kérdésekben. „Csúsztatásai” segítségével – az olvasók éberségére számítva – burkoltan reflektált a történelmi-társadalmi és különösen a kisebbségi problémákra.
A trianoni országvesztéstől a nemzetiségi jogsérelmekig számos, a saját korában a politikum által tabusított témáról parabolikus jelenetekben olvasunk a regényekben. A kód egyik kulcsa, hogy a két világháború közötti délvidéki németség a helyi, immár kisebbségben élő magyarság analógiájaként, illetve szócsöveként, míg a magyarság – kezdve Váry János földesúr kitalált személyén – elnyomó többségként jelenik meg. Azaz a Gion korabeli többségi szerbek szerepét magyar szereplők játsszák a regényekben, az asszimiláció pedig a svábokat sújtja. Ugyanakkor Gion az 1930-as években élt magyar szereplőit többnyire mint jó kommunistákat ábrázolja, hogy saját korának délvidéki magyarságát ez által a kissé kozmetikázott előtörténet által is igazolja. Ám még a Rózsaméznek ezekből a közösséget legitimáló részeiből is kiérződik egyfajta ügyesen leplezett rendszerkritika. Az is Gion trükkjei közé tartozik, hogy a délszláv állam közigazgatásának korruptságáról magát a szerb rendőrfőnököt, a trianoni döntés kedvezőtlen következményeiről pedig sváb meg bunyevác gazdát – tehát véletlenül sem magyarokat – beszéltet a regényekben.
Kárókatonák, sortüzek, angyalok. Gion gyermekkori élményeiből merítő kalandregényeiben – például Az angyali vigasságban – a felnőttek és a gyerekek világa életszerű és nagyon izgalmas jelenetekben csap össze. A Postarablókban nyíltan megjelenik az állandó megfigyeltség élménye: a gyerekszereplők lehallgatják a telefonokat, így átveszik a városka irányítását, és kijavítják, amit a felnőttek csak elrontanának. Ez, bár tekinthető átfogó társadalomkritikának is, még csupán kamaszos csínytevésként is értelmezhető. A megfigyeltség miatt érzett nyomasztó tehetetlenség majd csak a rendszerváltás után írott Izsakhár című regényben jelenhet meg.
Az „ifjúsági” regényekben a legérzékenyebb témákról, a helyi magyarság vágyairól, fájdalmairól és félelmeiről még áttételesebben: a szimbólumok nyelvén olvasunk. A kárókatonák még nem jöttek vissza legfőképpen az 1944-es délvidéki vérengzések allegóriája, amelyben minden mozzanat megfeleltethető valamely rejtett tartalomnak. A címbeli madarak például a magyar katonákat, illetve az anyaországhoz tartozást, a fészküket tartó akácfa a Délvidéket, a Kocsmáros nevű szereplő az ellenséges hatalmat, a főhős halála és az időjárás az 1944-es délvidéki vérengzéseket, a kakukkok pedig a betelepített délszlávokat jelképezik. Nem véletlen az sem, hogy a gyerekek ebben a regényben egy vágóhídon, Sortűz egy fekete bivalyért című folytatásában pedig a temetőben időznek, és sajátos rítusokat végeznek. Hiszen a Sortűz… Trianon és a kisebbségi sorsba kerülés, illetve az azóta eltelt évtizedek sajátos írói reflexiója. Ebben a regényben a gyerekek például sortüzet akarnak adni Ácsi Lajos földesúrért, aki a régi „úri” magyar világot jelképezi, ami vele együtt kihalt; az 1941–42–43–44-ben elhunyt, a „kis magyar világot” jelképező Hofanesz kislányokért; meg az 1944-ben elveszejtett apákat jelképező Gergiánért; és egy különc macskáért is, aki „lehet, hogy jól járt azzal, hogy felrobbantották. Így nem lett vízihulla belőle.” Ezzel a meghökkentő mondattal kapcsolatos gioni asszociációink a gyerekkorában egy szerb társa által majdnem vízbe fojtott írótól a háború végi vérengzések vízbe dobott – vízbe ölt áldozataiig terjednek, hiszen Gion már első regényébe (Kétéltűek a barlangban, 1967–1968) is rejtett ilyen célzást.
A Magyarországra településtől. Jugoszlávia felbomlásának előérzete jelenik meg a Börtönről álmodom mostanában, a délszláv polgárháború valósága pedig az Izsakhár című regényben. Utóbbit Gion még Újvidéken kezdte írni, de már Budapesten fejezte be. Gion a Latroknak is játszott sorozatot is Magyarországon kerekítette ki az Ez a nap a miénk és az Aranyt talált című regényekkel; a Zongora a fehér kastélyból című regénnyel pedig „ifjúsági” ciklusát is négyrészessé egészítette ki. Mivel ekkor már nyíltan írhatott mindarról, ami az egykori Jugoszláviában tabunak számított, ezekben a művekben sokszor felszínre tör a korábban érzékenynek számító politikai-történelmi mondanivaló. Viszont Gion a cenzurális keretek megszűnte, a több évtizedes kényszer alóli felszabadulás után is mértéktartó maradt: humorral és (ön)iróniával tette még hitelesebbé a leírtakat. Utolsó regényében, az Aranyat találtban a szocializmus kezdeti időszakában túlélni próbáló kisemberekről mutatott izgalmas és ironikus képet.
Gion Budapesten született írásaiban – Szenttamás és Újvidék után – az itteni szűkebb lakókörnyezetében: Kőbányán megélt valóságot is sajátosan görbe tükörben jelenítette meg, ahogy azt a már a halála után Mit jelent a tök alsó? címmel összegyűjtött sorozata több novellájában láthatjuk. Ezekben a dél felé nyitott Magyarország balkanizálódását, az alvilág fővárosi térnyerését humoros, krimiszerű történetekben, Rejtő Jenő-i stílusban mutatja be. Erre nyilvánvalóan rásegített, hogy az író éppen a legnagyobb magyarországi kínai piac közelében telepedett meg, ahol a hétköznapokban gyakran szembesülhetett a jelenkori pesti bábellel.
Gion minden írása háttérismeretek nélkül is teljes művészi élményt nyújt, ám az összefüggéseket kereső, a valóságot a prózavilággal ütköztető olvasók előtt a jelentések új szintjei nyílhatnak meg. Gion történetei valószerűek, a filmes vágásokra jellemző szerkesztés
miatt pedig magával ragadóan izgalmasak. Az író maga is beszélt róla, hogy törekedett úgy írni, hogy a könyveit könnyen megfilmesíthessék, ami több művével sikerrel meg is történt. Bár éppen tetralógiája még várja a producert, akinek viszont biztosan meghálálná a rászánt figyelmet, hiszen Rojtos Gallai István figurája a 20. században kisebbségivé lett túlélő magyar nagyszerű, de eddig filmen még nem szerepelt típusát testesíti meg.
Gion Nándor sajnos korán, hatvanegy éves korában ment el, pedig biztosan lett volna még mondanivalója. Hogy az alatt a rövid idő alatt, amennyi neki adatott, mégis mennyire sikerült szülőföldje hű krónikásának: emlékei és hagyományai művészi megörökítőjének lennie? A szülőházán lévő emléktábla mint szenttamási (és nem pedig például mint vajdasági, délvidéki vagy magyar) íróról emlékezik meg róla.
Gion Nándor élete, művei és díjai
1941. február 1-jén Szenttamáson megszületik Gion Mátyás és Gallai Teréz első gyermekeként. Április 13-án Szenttamásra érkeznek a magyar csapatok – az író családja is újra magyar állampolgár.
1944. Kötelező védőoltást kap, amitől megbetegszik: a szegedi kórházban gyógyítják meg. Október közepén Szenttamásra ér a front, az írót egy gránát robbanásától föld temeti be. Október 19-én a település jugoszláv fennhatóság alá kerül, etnikai tisztogatás kezdődik: sok százan menekülnek Szenttamásról Magyarországra, több mint ötszáz szenttamási magyart megölnek, a németeket lágerekbe hurcolják.
1947–1955. Szülővárosában az Arany János Nyolcosztályos Iskolában tanul, a környékbeli gyerekcsapat vezére, birkákat őriz, betyárregényeket olvas, rendszeresen ministrál. Nyolcadikos korától nyaranta három hónapot apja kőművesbrigádjával dolgozik.
1955–1956. Kerékpármechanikus-inas, majd néhány hónapig kereskedőtanonc; közben elvégzi a szenttamási Vegyes Típusú Ipariskola III. osztályát fémipari mechanikus szakon (az általános iskola 7–8. osztályát elismerték első két évnek).
1956 őszétől a szabadkai vasúti ipariskola diákja: könyvtárba iratkozik, színházba jár, osztályelső, de a műhelyben osztályutolsó. Ekkoriból valók első fennmaradt írásai (A tolvaj, Megkedveltem-e a szakmámat? stb.).
1958. Felveszik a Jugoszláv Kommunisták Szövetségébe.
1959. Géplakatos diplomát kap a „Szuboticai Fémipari Középiskolában”, majd sikertelenül felvételizik a Belgrádi Műszaki Egyetem gépészeti karára.
1959–1963. Az Újvidéki Egyetemen frissen megnyílt magyar szak első évfolyamára jár az Újvidéki Rádió ösztöndíjasaként. Évfolyamtársai közül többen az úgynevezett Symposion-mozgalom első generációjának tagjai lesznek. Első felesége, Hegedűs-Budánovics Ida szintén évfolyamtársa, ő az Új Symposion folyóirat korrektora lett.
1960. „Önkéntes munkaakcióban” (azaz építőtáborban) dolgozik valahol a balkáni hegyekben.
1962. Az Ifjúság hetilap Symposion mellékletében megjelennek első saját nevével jegyzett fordításai: Tűnődés, Undor, Élettér – és önálló írásai: Helyzetjelentés, Kinek az elvei sántítanak. (A korábban, álnéven publikált írása(i) még nem került(ek) elő.)
1963. Magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerez, de később sosem dolgozik majd tanárként. Kritikái jelennek meg. Sorkatonai szolgálatát kezdi Macedóniában, Štip mellett; a következő évben szerel le.
1963–1983. Az Újvidéki Rádió magyar nyelvű szerkesztőségében újságíró, rovat- majd irodalmi szerkesztő.
1964. A Symposionban megjelennek első ismert szépirodalmi publikációi (Párbeszédes Hermes-dicséret, Arakhné, Issakhár stb.). Házasságot köt Hegedűs-Budánovics Idával.
1966. Megjelenik első szenttamási témájú elbeszélése, a Keresztvivő a Keglovics utcából.
1967. Megszületik fia, Gábor. A kisfiú tizenegy napos korában meghal felesége, Ida. Gábort az író szülei nevelik fel Szenttamáson.
1968. Az Olyan, mintha nyár volna című novellával elnyeri a Magyar Szó novellapályázatának első díját. Folyóiratközlések után megjelenik első regénye, a Kétéltűek a barlangban. Csehszlovákiában nyári táborban ottani magyar írókkal, értelmiségiekkel találkozik. Testvérem, Joáb című regénye elnyeri a Forum Könyvkiadó regénypályázatának
első díját, de mivel politikailag kényes témákat feszeget, hosszas huzavona és kisebb húzások után csak a következő évben jelenik meg.
1969. Az Új Symposion folyóirat 54. számától Giont a szerkesztőség tagjaként tüntetik fel. Az Engem nem úgy hívnak elnyeri a Forum Könyvkiadó ifjúsági regénypályázatának első díját, és a következő évben megjelenik.
1970. Év végén és a következő év elején ösztöndíjjal Budapesten van, ahol megismeri második feleségét, Juba Esztert, akivel 1971 elején összeházasodnak.
1971. Megjelenik Ezen az oldalon című kötete. Budapesti élményeiből írott Véres patkányirtás idomított görényekkel című naplóregényét folytatásokban közli az Új Symposion.
1972. Az újvidéki Forum és a budapesti Móra Kiadó közreműködésével megjelenik Postarablók című ifjúsági regénye. A Véres patkányirtás… külpolitikai bonyodalmakat kavar: kitiltják Magyarországról, amivel akkor szembesül, amikor feleségét magyarországi szülészetre akarja vinni. Lánya, Katalin születésénél nem lehet jelen, majd hónapokig nem láthatja a családját.
1973. Virágos Katona című regénye megjelenik, Híd Irodalmi Díjat kap érte.
1974. Elbeszéléskötete jelenik meg Olyan, mintha nyár volna címmel.
1974–1978. A Vajdasági Íróegyesület titkára, majd 1979–1982 elnöke – és a Jugoszláv Írószövetség elnökségi tagja is. Az írószövetséggel többek között Romániában, a Szovjetunióban és Kubában is jár.
1976. Latroknak is játszott címmel jelenik meg Virágos Katona és Rózsaméz című két regénye, amelyekért a következő évben megkapja Újvidék város „felszabadulási” díját, az úgynevezett Októberi díjat.
1977. A kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági regénye megjelenik, Neven-díjjal jutalmazzák.
1978. Az Újvidéki Színház bemutatja Ezen az oldalon című drámáját, az első dramatizációt a jugoszláviai magyar irodalomban.
1979. Megkapja Szenttamás község Októberi díját is.
1982. Megjelenik Sortűz egy fekete bivalyért című ifjúsági regénye, amely 1984-ben Neven-díjat; a belőle készült fi lm 1985-ben KISZ-díjat, 1986-ban pedig a Salernóban rendezett nemzetközi filmfesztiválon a fesztivál Nagydíját kapja.
1983–1985. Az Újvidéki Színház igazgatója és a Forum Kiadó kiadói tanácsának elnöke.
1985. Az angyali vigasság című kötete megjelenik, következő évben megkapja érte a Forum Könyvkiadó és az Alkotók Gyűlése nívódíját.
1985–1993. Az Újvidéki Rádió magyar adásának fő- és felelős szerkesztője. Kb. 100 fős szerkesztőséget vezet, megteremtik a napi 24 órás magyar adást.
1987. Déry Tibor-díjat kap.
1988. A Magyarország határain kívül élő írók közül elsőként kap József Attila-díjat.
1989. Az Engem nem úgy hívnak című regényből írott Keresünk egy jobb hajót című film forgatókönyvéért a Televíziós Gyermekműsorok és Gyermekfilmek VIII. kőszegi Szemléjén elnyeri a Zsűri Díját.
1990. Megjelenik Börtönről álmodom mostanában című regénye, amelyért a következő évben az Év Könyve jutalmat kapja. Elfogadja a Magyar Írószövetség rendkívüli tagságát.
1991 nyarán kirobban a délszláv háború: a katonai behívó és a létbizonytalanság elől a rádió szerkesztőségéből is sokan családostul hagyják el Jugoszláviát.
1993 őszén feleségével ő is Magyarországra költözik, ekkortól szabadfoglalkozású író: próza mellett filmforgatókönyveket és hangjátékokat ír, köteteket szerkeszt. (Eleinte a Thököly úton, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium vendégházában lakik, egy korábbi ígérettel szemben nem kap állást a Magyar Rádiónál.) Az év végén Zongora a fehér kastélyból című regényéért megkapja az MTI-PRESS kisregénypályázatának különdíját.
1994. Budapesten, Kőbányán telepszik le. Megjelenik Izsakhár című regénye, amelyért újra az Év Könyve jutalomban részesül. Megkapja a Soros Alapítvány Életműdíját.
1996. Nem baleset lesz című elbeszélésével elnyeri az MTI-PRESS tárcanovella-pályázatának 1. díját. Megjelenik Mint a felszabadítók című kötete.
1997. Megjelenik Ez a nap a miénk című regénye, a Latroknak is játszott tetralógia harmadik kötete. Visszahonosítási eljárása véget ér: újra magyar állampolgár.
1998. Márai Sándor-díjat kap. Megjelenik Jégheg yen szalmakalapban című novelláskötete. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy folyóirata, a Kelet főszerkesztője.
2000. A Magyar Köztársaság Babérkoszorújával és a Soros Alapítvány alkotói díjával díjazzák írói munkásságáért. A Magyar Művészeti Akadémia felveszi tagjai közé.
2001. Kortárs-díjat kap.
2002. augusztus 27-én meghal Szegeden. Szeptember 12-én temetik el Budapesten, a Farkasréti temetőben. Folyóiratközlések után megjelenik Aranyat talált című regénye, a Latroknak is játszott című tetralógia befejező kötete. A következő év áprilisában a kecskeméti Forrás folyóiratban megjelenik a Zongora a fehér kastélyból, az ifjúsági regénytetralógia befejező darabja.
Vendégszerzőnk: Kurcz Ádám István
