Christine Lee Hanson és családja az utóbbi csoportba tartozik. A kis Christine két és fél éves volt a tragédia bekövetkeztekor, amikor a 175-ös repülőjárat becsapódott a Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) déli tornyába és romba döntötte azt. Christine volt a terrortámadások legfiatalabb áldozata.
Zaklatott vízeséssel fogad Manhattan déli részén a WTC épületek helyén a két mély gödör, a két mély fekete medence. Közepükön mélysötét fekete lyukak, kutak, víznyelők…
Kíméletlenül zuhog a víz a fekete mélységbe az ikertornyok pontos helyén, a végtelen semmibe.
Ez a végtelen sodrású víz a félelmetes, fekete semmibe azt juttatja eszünkbe, vajon ugyanilyen végtelen félelmet és sötétséget láttak-e azok, akik azon a napon a repülőkön ültek, amelyek becsapódtak az épületekbe vagy lezuhantak Pennsylvaniában; vagy az ikertornyokban dolgoztak és nem tudtak kijutni; vagy tűzoltók és rendőrök voltak New Yorkban és meghaltak önfeláldozó munkájuk végzése közben. Megmentettek sok száz embert, de ők maguk meghaltak, és saját családjuk, gyerekeik árván maradtak.
Sokáig épült, de végül újjáépült a torony: One World Trade Center néven hirdeti – nem a demokrácia, se nem Amerika – hanem a bátorság, kitartás és az emberi akarat eszméjét. Azt, hogy az életet nem lehet legyőzni.
És hogy tiszteletben tartjuk mindenki hitét a világon, de nem lehetünk fanatikus, elvakult hívei semmilyen egyháznak, vallásnak.
Sajnos Európa ugyanígy átélt több támadást, veszteséget, értelmetlen halált azóta, és megtanulhatta: a tolerancia kell és szükséges, de nem biztos, hogy megoldást hoz a világ egyéb részeinek problémáira.
Csak azt látjuk, hogy ártatlan emberéletek zuhantak ugyanígy a sötét semmibe, értelmetlenül. Mint ahogy a folyamatos, fekete vizes zuhatag aláhull a két épület helyén New Yorkban.
A két WTC-torony helyén, a medencék szélén, fémkeretben van vésve minden áldozat neve. Akiknek születésnapja van, azok nevéhez minden évben fehér rózsát tűznek.
A kis Christine-nek most lenne a tizennyolcadik születésnapja, most lenne szalagavató bálja az iskolában, talán az első szerelme; most érettségizne, tanulna tovább, tervezhetné az életét; lehet, hogy „csak” egy ápolónő lenne belőle, de az is lehet, hogy ő találná fel kutatómérnökként a rák ellenszerét.
Van, amire sosem találunk válaszokat…