Lassan találós kérdéssé válik majd Szerbiában, hogy a folyamatosan ígérgetett fizetésemelés milyen mértékben valósul majd meg? Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke az év végéig jelentős növekedést ígért, azonban Ana Brnabić miniszterelnök vasárnap nem pontosította, hány százalékkal nőnek majd a bérek. Ami a közgazdasággal foglalkozó szakértőket illeti, ők igencsak szkeptikusak a béremeléssel kapcsolatban.

Négy hónappal ezelőtt, akkor még a miniszterelnöki pozícióban, Aleksandar Vučić az év végéig tízszázalékos fizetésemelést ígért meg a közszférában dolgozóknak. Nem sokkal később, mint elnök, már egészen másik számítással állt elő.

„A polgárok elégedettek lesznek, mert az idén jelentős, igen jelentős fizetés- és nyugdíjemelésre számíthatnak majd” – mondta Vučić szeptember elsején, de azt, hogy ez a nagyon jelentős emelés százalékban mennyi lesz, azt nem pontosította. Egyes hírek szerint a Nemzetközi Valutaalap is rábólintott a fizetések és a nyugdíjak emelésére, de a jelenlegi miniszterelnök vasárnap a Büszkeségnapi Felvonulás során az újságíróknak azt nyilatkozta, hogy közel vannak a megállapodáshoz, ami a nyugdíjak és a bérek növelését illeti, azonban az emelés mértékéről ő sem beszélt.

Ami a tíz százalékos emelést illeti, arról sem most, sem a jövőben nem kell beszélni – így gondolják a közgazdászok, akik szerint sem a gazdaságnak, sem a szerb költségvetésnek, mivel, ha ez valóban így történne, akkor megnőne a deficit.

„Ez azt jelenti, hogy a fizetések emelése átlagban maximum öt százalékos lehet, talán egy százalékkal még több, de az már tényleg a felső határ, ameddig az állam elmehet. Ami a nyugdíjakat illeti, már most meg kellene határozni egy állandó szabályt, amelyet folyamatosan, minden évben érvényesíteni kellene, nem pedig licitálni, hogy most mennyivel növeljük majd a nyugdíjakat” – mondta Milojko Arsić, a belgrádi Közgazdasági Egyetem professzora.

A bejelentett tíz százalékos emelés, valamint az 500 eurós átlagbér elérése sem reális cél – így gondolja Aleksandar Milošević újságíró.

„Az 500 eurós átlagfizetés teljesíthetetlen. Hogy világos legyen mindenkinek, hogy minden polgár tudja, ez nem fog bekövetkezni, ugyanúgy, ahogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök ígéretei sem valósultak meg a béremeléssel kapcsolatban. Mindez azért, mert ők olyan dolgokat ígérnek, amelyek nem reálisak egy olyan helyzetben, amikor a GDP két három százalékkal növekszik” – mondta Milošević az N1-nek.

Az utolsó fizetésemelés a közszférában az év elején valósult meg, amikor a legtöbb munkavállaló bére 3 és 6 százalék közötti összeggel növekedett, míg a nyugdíjak 1,5 százalékkal nőttek.