A kormány a munkára összpontosít, és úgy látja, hogy az olyan nézeteltérések, mint amilyenek Zorana Mihajlović építésügyi miniszter és Aleksandar Vulin Szocialista Mozgalma között tapasztalhatóak, nem tekinthetőek különlegesnek – jelentette ki Ana Brnabić szerb kormányfő, hozzátéve, hogy valamely miniszternek a leváltásáról a kormány, nem pedig személyesen ő maga dönt. Elvetette azokat az állításokat is, miszerint a nézeteltérések megrázkódtatást okoznak a kormánynak, tudatja az N1.

„Nem kell időt vesztegetni ilyen helyzetekre” – mondta a miniszterelnök, aki szerint kabinetjére sokkal komolyabb dolgok várnak.

Arra a kérdésre, hogy leváltja-e Aleksandar Vulin véderőminisztert a lakásvásárlási botránya miatt, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy erről a kormány dönt.

„Nem szeretnék nyomás alatt dolgozni, tehát a média vagy bárki más részéről érkező nyomásgyakorlás nem fogja sem felgyorsítani valakinek a leváltását, sem valakinek az angazsálását” – mondta Brnabić, aki azt is hozzátette: ő személyesen megérti a Szocialisták Mozgalmának érzelmi reakcióját, hiszen ő maga is így reagált, amikor a Krik című lap az édesanyja vagyonáról cikkezett.