Egész héten ellenálltam a kísértésnek, hogy a saját külügyminisztere által saját tábornokai előtt leidiótázott (sőt, szem-és fültanúk szerint „kib…ott idiótának” titulált) elnökről elmélkedjem. De amikor a milliárdos ingatlanmágnás (félreértések elkerülése végett: Donald J. Trump) meg kőarcú beosztottja, a csak-milliomos (pontosabban: háromszázmilliomos) olajmérnök (Rex Tillerson) nyilvános viszálya odáig fajult, hogy az atomhatalmat birtokló dilettáns elnök(ösködő) intelligenciateszt-versenyre hívja ki azt, aki egyszerű kétkezi munkásból a világ legnagyobb kőolajtársaságának a (rettegett) vezérigazgatójává hatalmasodott, akkor többé nem lehet ellenállni a rettegő gondolatok/szavak tolulásának.
Mielőtt a trinitrotoluol fojtaná azokat belénk. Vagy a maghasadás.
A TNT molekulamodellje (Accelrys DS, Wikipedia)
Kezdettől fogva tudtuk, hogy Trump egy önbálványozó, narcisztikus gazember. De mivel a legtöbb tisztességes átlagember mégiscsak hajlandó betartani a játékszabályokat, és mivel a szavazók egy zseniálisan megvezetett kisebbsége – az egyértelműen a normalitás mellett voksoló többséggel szemben – őt emelte hatalomra, és mivel az amerikai társadalom, úgy általában, hisz a demokráciában, el kellett fogadni, hogy ilyen is van. Maradt az abban való reménykedés, hogy az önszabályozás is bekövetkezik majd.
Az okoskodók még azt is megkísérelték elhitetni velünk, hogy a valóságshow-sztár választási hőbörgése csak egy nagy politikai komédia, és majd a „valódi valóság” beálltával egészen más, komolyabb színre vált a narancssárga (hajfesték) helyett, és úgy folytatja az igazi show-t. Egyesek még abba az alkuba is belementek, hogy asszisztáljanak neki a fényes jövő megalkotásában. Az igájába álló (miniszteri, nemzetbiztonsági tanácsadói, ill. kabinetfőnöki posztot elfogadó) tábornokok pedig talán azért vállalják a kínos szolgálatot, hogy hátha meg tudják óvni hazájukat – meg a világot – a jóvátehetetlentől. Majd elválik.
A csak ritkán odafigyelő, jóhiszemű elfoglalt ember most azt mondhatná, hogy az establishment árnyékától megbabonázott (vagy lefizetett) újságírók, elemzők túlzásba viszik: mégsem egészen úgy van az: Trump valójában egy csavaroseszű zseni, aki bizarr képességeit és váratlanul megszerzett hatalmát a kisemberek és Amerika felemelésének akarja szentelni – csak hát a megkövesedett érdekek ezt nem engedik. Nos, meglehet.
Csakhogy amikor a saját maga által kiválasztott külügyminiszter azt mondja róla, amit (és a kiszivárgás után nem is cáfolja), pár nappal később pedig egyik korábbi támogatója, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke, Bob Corker nyilvánosan kijelenti, hogy az elnök
„úgy kezeli hivatalát, mint egy valóság-show-t és meggondolatlan fenyegetéseivel a III. világháború felé sodorhatja az országot”,
Akkor már a fele sem tréfa. És viccrovatba is rossz, hogy erre az elnök a Twitteren vág neki vissza, amiből természetesen egy újabb csivit-csata keletkezik.
De az elnöknek ez sem elég: intelligenciateszt-versenyre hívja ki ugyanott, a csivitelőn saját külügyminiszterét, és gyorsan hozzáteszi: „Előre tudom, ki fog győzni.” Persze mi is tudjuk, hiszen már a választási kampány során megosztotta velünk (g)agyi képességeit. Amikor egy republikánus műsorvezető megkérdezte, kikkel konzultál külpolitikai ügyekben, Trump nemes egyszerűséggel bevallotta, hogy:
„Elsősorban saját magammal beszélgetek, mert nagyon jó agyam van, és sok mindent elmondtam már.”
Valóban sokatmondó szöveg.
El sem csitult még a két fenti minibotrány, amikor az NBC tévéhálózat hírműsora arról számolt be, hogy ugyanazon a július 20-ai megbeszélésen, amelyet a Pentagon „tankjában” (tökéletesen elszigetelt titkos tárgyaló) tartottak (és amelynek a végén, az elnök távozása után, az ominózus külügyminiszteri „méltatás” elhangzott), Trump megkérdezte, miért nincs az USA-nak annyi nukleáris töltete, mint a hatvanas években volt.
Nagaszaki bombázása 1945. augusztus 9-én (Fotó az USA Nemzeti Levéltárából, Wikipedia)
Ez sem számít naiv kérdésnek egyébként, mert fültanúk szerint az is elhangzott, hogy meg kéne tízszerezni a világ legnagyobb atomlőszertárát. Trump természetesen ezt is tagadja, dehát számos videófelvétel létezik arról, hogy a tavalyi kampány során pontosan ezt követelte.
A cáfolatnál is továbbment azonban az elnök, és – ismét csak a Twitteren – megfenyegette az NBC tévét, hogy esetleg vissza kellene vonni a működési engedélyét – mint ahogy igazi diktatúrákban és illiberális autokráciákban szokás (ld. Törökország, Oroszország, valamint az ezeket eszményképként tisztelő Szerbia és Magyarország). Csakhogy Trump ezzel is saját tudatlanságát bizonyította be: a tévéhálózatoknak ugyanis nem kell működési engedély, hanem csak az egyes tévéstúdióknak/csatornáknak. Az NBC és a másik három nagy hálózat viszont nem így működik. Dehát mit számít az egy diktatórikus hajlamú autokratának!
Sokkal valódibbak „A Gomb” körüli gondok: az Egyesült Államok nukleáris haderejének bevetését ugyanis kizárólag az elnök rendelheti el – viszont a parancs kiadása után nem létezik út annak visszavonására. Ezért szólít fel egyre több tekintélyes politikus – a külpolitikai elemzők 95 százalékával egyetértésben – arra, hogy tenni kell valamit, mielőtt egy háborodott pillanat a bolygó – de legalábbis az emberiség – megsemmisítéséhez vezet.
Nyitóképünkön az amerikai elnök távozik (még nem végleg) a Fehér Ház diplomáciai fogadóterméből: („Figyeljék a kezemet, mert csalok!” szokta mondani Rodolfó, a megboldogult magyar bűvész.)
