Magasröptű eszmék helyett „földszintes” szükségletből született 1990 karácsonyán a Családi Kör: harmincunk alól kihúzták a talajt, amikor a Dolgozók szakszervezeti hetilap lett az első sajtóáldozata a miloševići diktatúrának. Volt közöttünk, aki addigra már harmadszor maradt munka nélkül a nacionalista egyengondolkodás eluralkodása nyomán. Mit volt mit tenni, kitaláltunk egy új lapot. Úgy, ahogy voltunk, egy kisemmizett, lenézett, de éppen ezért eltökélt csapat. Az emberi szolidaritás csődjét éreztük – és ugyanakkor annak hirtelen feléledését éltük meg egymás között.
A Családi Kör első szimbóluma, a megsárgult újságpapírról elővarázsolt eperfasziluett
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy megkíséreltük a lehetetlent, és kiderült, hogy nagyon is lehetséges. Azóta pedig az is, hogy túlélte a háborút és az azóta tartó nyomort, bizonytalanságot, szétszéledést, technológiai robbanást.
A szerkesztőség minden egyes tagja kivette a részét a sokszor teljesen új feladatok végzéséből: „ifjúmunkatársból” lett főszerkesztő meg nyomdaellenőr, titkárnőből pedig rovatvezető és igazgatóhelyettes. A névadás Kántor Oszkár bátyám – legendás terepjáró riporterünk – bölcsességét dicséri: Arany János szavai illettek legjobban az új hetilap címébe, hiszen a Családi Kört a vajdasági magyar családoknak szántuk, akiknek akkorra elegük volt a politikából és inkább saját életük jobbításán szerettek volna szorgoskodni. Hogy a történelem más sorsot osztott rájuk, arról nem tehettünk.
De hiszen még Aranynak ebben az idillikus versében is megbújt a politika, hiszen két évvel az 1848-as magyar szabadságharc bukása után is sok család gyászolta halottait és várta haza a bujdosókat:
„Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
A falusi otthon családi körébe befogadott, koldussá vált katona „keble áttüzesül és arca felpirul,” úgy adja tovább a hűség szavát:
„Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.”
De itt most nem Arany-korban élünk, ezért inkább foglalkozzunk a mával. A vajdasági magyar sajtó – és nemcsak az: kevés kivétellel a teljes szerbiai és magyarországi médiaszféra – történelmi hullámvasúton lovagol. A gravitáció és a Párt az úr, a szó elvesztette majd minden becsületét. És akiket kihajigáltak a kocsikból, azok most ugyanúgy próbálnak küzdeni, mint közel harminc évvel ezelőtti elődeik.
A Családi Kör szerkesztősége szervezte az egyik legelső béketüntetést 1991 júliusában, Topolyán, ilyen pólókkal hirdetve háborúelleneskiállásunkat. Még cirill betűs változatot is készítettünk belőlük!
Ilyen körülmények között került a nyáron új szervezeti keretek köré a Családi Kör: az elődöktől átvéve a stafétabotot, az újonnan kirúgottak vállalták a feladatot, hogy új becsületet szerezzenek a szónak és szavakba, hetilapba, modern internetes újságba meg rádióba öntsék az Olvasó iránti hűség eszményét.
Az új médiacsalád alapjait a Szabad Magyar Szó közéleti portál vetette meg és a Szabad Magyar Rádió meg a Családi Kör csatlakozásával vált intézményessé. A Sajtószabadság Alapítvány a vajdasági magyar médiatér független szervezeteként a közélet nyitottságáért és tisztaságáért küzd. Mi, alapítók, nem vagyunk sem el-, sem lekötelezettjei egyetlen pártnak, államnak, személynek vagy részérdeknek sem. Teret kívánunk adni minden építő gondolatnak, de azok bírálatának is. Nem zárkózunk el az őszinte vitától és készek vagyunk párbeszédet folytatni mindenkivel, aki vállalja az érvek tisztességes ütköztetését. Parlagias mocskolódásban nem veszünk részt, legyen az a névtelen füstölgők szánalmas homokozója.
Dr. Messmann István és én is Vajdaságban születtünk, és noha most másutt élünk, rendszeresen járunk haza és szívünkön viseljük szülőföldünk és népünk sorsát. Mindenkit jó szívvel fogadunk, aki az említett elvek alapján kíván dolgozni és küldetésének érzi a vajdasági magyarság demokratikus környezetben való boldogulását. Az értelem szavát igyekszünk művelni a szenvedélyek korbácsolása helyett azokkal szemben, akik a félelem és a gyűlölet gerjesztésére alapozzák hatalmukat, miközben csinos pántlikákat kötöznek egyre megalkuvóbb és elszigetelőbb, egyre polarizálóbb és kizárólagosságba fulladó hatalmukra.
Egy tucatnyi fiatal újságíró és más médiaszakember vállalta ezt a küldetést a legújabb kezdetekkor, 2016 októberében, akik minden nehézség, pénztelenség és embert próbáló, családokat szerteszóró sorstekervény ellenére ma is itt vannak és holnap is itt lesznek, hogy szolgálják az Olvasót és megpróbálják a lehetetlent: visszatérni az emberi méltósághoz és a tisztességes közbeszédhez.
(A szerző a Családi Kör alapító főszerkesztője és a Sajtószabadság Alapítvány társalapítója. A levél először a Családi Kör 2017. október 19-ikei számában jelent meg.)
