„Amíg a Magyar Mozgalom, félretéve a napi politikát, csendben és méltóságteljesen tisztelgett vasárnap az 1956-os forradalmárok emléke előtt, addig Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hétfői beszédében ismét arra ragadtatta el magát, hogy az igazság egyetlen megmondójaként rágalmazza és pocskondiázza a számára nem kívánatos vajdasági magyar embereket“ – írta keddi közleményében a Magyar Mozgalom, amelyre szerdán a Vajdasági Magyar Szövetség reagált.

A VMSZ kommünikéje kiemeli: Pásztor István, a VMSZ elnöke ünnepi beszédének része volt az aktuális politikai helyzet értékelése is, ahogyan minden évben, amióta a párt elnöke. „Sohasem kerülte meg a vajdasági magyar közösséget érintő közéleti kérdéseket, ugyanúgy, ahogyan nyíltan foglalt állást a szerb belpolitikai és anyaországi – a határon túl élő magyar közösségeket érintő politikai kérdésekben“ – olvasható a közleményben, amely azt is kiemeli: senki sem állította, hogy a Magyar Mozgalom szélsőséges és nemzetellenes kapcsolatokat épít.

A közlemény emlékeztet, hogy Pásztor István beszédében a következőket mondta: ,,a Magyar Mozgalom, ami viszont egyszerre tudott kapcsolatot építeni a szélsőséggel és a nemzeti erővel szembeni politikai opcióval.“ A VMSZ szerint a „Magyar Mozgalom a kerítésépítés, Magyarország migrációs politikája, a kvótareferendum kapcsán nem a nemzeti erők mellett foglalt politikai állást, hanem vagy maszatolt, vagy a választók lelkiismeretére bízta, vagy szembement a magyar kormány állásfoglalásával és politikájával, meglehetősen egyértelmű helyzetet teremt – azonosulást a nemzeti erővel szembeni politikai opcióval“.

A VMSZ szerint a „Magyar Mozgalom közleményének jövőbelátó, pszichoanalízisbe hajló azon része“, miszerint „Pásztor István retteg, mert a küszöbönálló köztársasági választásokon tovább fog csökkeni képviselőinek száma, a Magyar Mozgalom pedig parlamenti erő lesz“, tulajdonképpen a „Magyar Mozgalom önképe“.

„Ezzel szemben Pásztor István akkor sem rettegett, amikor a 2015-ös belső puccsal nézett szembe és akkor sem, amikor a 2016-os választások előtt tiszta vizet öntött a pohárba – miután a Magyar Mozgalom civil formáció bejelentette, hogy önállóan indul a választásokon, kizárta azokat, akik saját pártjukkal szemben indultak“ – szögezi le a VMSZ, amely szerint a párt elnöke egyértelmű, érthető politizálást folytat, választási programok mentén, a választásokon önálló erőként indul, nem mások listáján, koalíciós szándékát előre bejelenti – rettegésre semmi oka.