Azok után, hogy hétfőn a Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) közös megegyezéssel menesztette Slavoljub Muslint a válogatott éléről, a szerb sajtóban azonnal megindultak a találgatások, hogy ki lesz az új szövetségi kapitány.

Muslin hiába juttatta ki Szerbiát a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra, ez sem volt elég, hogy az automatikusan 2018 júliusáig meghosszabbodó szerződését kitöltse. A hírek szerint a nemzeti együttes gyenge játéka volt az egyik oka a menesztésének (Ausztria és Grúzia ellen igen gyengén játszott a válogatott, az osztrákoktól ki is kapott, a grúzokat pedig kínkeservesen győzte le 1:0-ra), a másik pedig, hogy nem hívta meg a válogatottba Sergej Milinković-Savićot, aki a Lazióban sorozatban remekel, s akiért sorban állnak az európai topcsapatok.

A szerb sajtó pár hete megszellőztette a hírt, hogy a 2018-as oroszországi vb-n nem Muslin irányítja majd a szerb válogatottat, azonban erre először semmi reakció nem érkezett, majd a szövetségi kapitány közölte, nem foglalkozik a média munkatársainak alaptalan találgatásaival. Mivel azonban egyre több cikk látott napvilágot a leváltásával kapcsolatban, így csütörtökön ő és Goran Bunjevčević, az FSS sportigazgatója is kiálltak az újságírók elé, de már a nyilatkozataikon érződött, hogy nincs minden rendben. Muslin azt mondta, a vezetőkkel folytatott megbeszélés során semmilyen megegyezés nem született, továbbra is ő a szövetségi kapitány, míg Bunjevčević azt közölte, még nem döntöttek Muslin státusáról – majd hozzátette, ez minden, amit ebben a pillanatban mondhatok.

Hétfőn már mindkét fél megerősítette a menesztést, amit pár órával a hivatalos közzététel előtt is sejteni lehetett, ugyanis az újságírókkal közölték, nem Muslin hirdeti majd ki a keretet a november 10-én és 14-én Kína, valamint Dél-Korea elleni mérkőzésre, hanem a játékosok névsorát a szövetség hivatalos honlapján teszik közzé. Amikor az is kiderült, hogy a már említett Milinković-Savić is kerettag, akkor már biztos volt, hogy a szerb válogatott kispadján a 2018-as világbajnokságon nem Muslin ül majd. Hogy ki, azt egyelőre nem tudni, csak annyit, hogy a Kína és a Dél-Korea elleni csapatot a már említett Bunjevčević, valamint Mladen Krstajić, a szakmai stáb edzője állította össze, és a megbízott szövetségi kapitány az utóbbi lesz.

Természetesen már megindultak a találgatások, hogy ki irányítja majd a szerb válogatottat az oroszországi világbajnokságon. Sokáig Dragan Stojković volt az első számú jelölt, aki a Nagoyának volt az edzője, 2015 óta pedig a Guangzhou trénereként dolgozik, s tavaly ő lett az év edzője Szerbiában. Stojkovićon kívül egyes lapokban lehetett még találkozni Ljubisša Tumbakovićnak, a montenegrói nemzeti együttes szövetségi kapitányának, valamint a grúz válogatottat irányító Vladimir Weissnek a nevével is. Hétfőn még egy névvel bővült a lista: horvát hírforrások szerint Robert Prosinečki a legesélyesebb a szövetségi kapitányi posztra. A horvát válogatott játékosa nagy kedvenc volt Belgrádban, amikor a Crvena zvezdával Bajnokok Európa Kupáját nyert, s utána egy ideig a belgrádi piros-fehérek edzője is volt.

A szerb lapok információi szerint a két legkomolyabb jelölt mégis  Aleksandar Stanojević, a Partizan korábbi edzője, valamint Ivan Jovanović, aki a ciprusi APOEL-t irányította.

Hogy ki lesz a befutó, arra egyelőre csak tippelni lehet, s könnyen megtörténhet, hogy az elkövetkező napokban még néhány új név is felbukkan a listán, s pont közülük került majd ki az új szövetségi kapitány.