Szabadkán az önkormányzat szervezésében több, mint negyed évszázada tartanak megemlékezést azokról a gyászos napokról, amikor ártatlan emberek, legnagyobb számban magyarok estek áldozatul 1944 őszén és 1945-ben. Bunford Tivadar, a városi képviselő-testület elnöke beszédében hangsúlyozta: „Ezt az emléktáblát meg kell hosszabbítani, hogy az idő közben feltárt áldozatok neveit rá tudjuk vésni. A 3 évvel ezelőtt kiadott Mementó 70 című könyvben 852 áldozat neve szerepel. Azóta sajnos újabb 158 áldozatról tud a kegyeleti bizottság. Tehát még hat új emléktáblára van szükség” – jelentette ki a képviselő-testület elnöke.
A megemlékezésen a római katolikus, az evangélikus és a református egyházak, illetve a Zsidó Hitközség képviselői tartottak ökumenikus istentiszteletet, majd a Szent György Lovagrend Kecskeméti Nagyprioriátus tagjai harangozással emlékeztek az áldozatokra. A harang lábánál és a Vergődő Madár emlékműnél cserkészek álltak díszőrséget, a kegyelet virágait pedig, az önkormányzat, a köztársasági- és a tartományi képviselőház, a nemzeti tanácsok, a politikai pártok, civil szervezetek és a vallási szervezetek képviselői, valamint az áldozatok hozzátartozói helyezték el az emlékhelyen.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

