Emlékeznek még ugye a viccre, hogy a Trabantot nem szabad az udvaron hagyni, mert megeszik a disznók – műanyag karosszériáját nyilván jó ízűnek találva. Nos, a lenézett kelet-németek néhány évtizeddel a gépkocsiipar trendje előtt jártak – de nem zsenialitásból, hanem a szovjet típusú államberendezés és a megszállás következményeinek „jóvoltából”.
Hatvan évvel ezelőtt, 1957. november 7-én gördült le a futószalagról az első sorozatgyártású Trabant – egyértelműen az orosz bolsevik forradalom buzgó keletnémet ünneplésének melléktermékeként, mintegy „jószagú áldozatként” a szovjetizmus oltárán.
Száz évvel ezelőtt, ezen a napon tört ki ugyanis a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” – amely még a magyar helyesírást is megfertőzte, hiszen ennek az egyetlen ünnepnek a nevét csupa nagy kezdőbetűvel kellett írni a Magyar Tudományos Akadémia „illetékesei” szerint is.
A „másik” német autógyártás hírnevének ellensúlyozása természetesen nem sikerült: a korántsem demokratikus „Német Demokratikus Köztársaság” mérnökei meg sem közelítették nyugati nemzettársaik képességeinek szintjét. De a „szocialista tábor” szerény bevételű munkásságának mégiscsak biztosítottak olcsó gépkocsikat.
Mint ahogy a német kontra német versengésnek nem volt semmilyen alapja, a szocialista gépkocsigyártás sem volt csupán sikerületlen termékekre kárhoztatva. A szovjet blokkból (szerencsére) kitagadott szocialista Jugoszláviában már 1955-től gyártották az olasz Fiattól kiszerződött majd továbbfejlesztett személyautókat: a Trabanttól mégiscsak jóval „nyugatiasabb” Fítyót kerek harminc éven keresztül. Később pedig Citroëneket, Volkswageneket, NSU-kat, Opelokat is.
De a Trabantra visszatérve: történészi talány, hogy a márkanév kitalálói tudták-e vajon, mit jelent a szó latin eredetije. Mert hogy „csatlóst” jelent, ami természetesen remekül ráillett a megszállókat legkövetkezetesebben, szinte megszállott módon kiszolgáló keletnémet vezetésre.
A történelem tragikus fintora, hogy szintén Trabantnak hívták a Berlini Fal ötvenedik halálos áldozatát. Hildegard Trabant 1964-es szökési kísérletekor 37 éves volt, a Német Szocialista Egységpárt hűséges és aktív tagja. Ő volt az egyetlen a 140 fal-áldozat közül, aki korábban serényen kivette a részét a „német kommunizmus” építéséből. Férje rendőr volt, aki nem is tudott a hátbalövéssel végződő szökési kísérletről.
Kegyetlen volt a Trabant-sors…