Legalább tizenhárom ember életét vesztette az áradások miatt Görögországban – jelentették a helyi hatóságok.

Tizenegy ember, négy nő és hét férfi vesztette életét a görög fővárostól, Athéntól mintegy húsz kilométerre nyugatra található Mandra városában; saját, elöntött telkükön lelték halálukat. További két ember a görög partoknál hajózva vesztette életét – írja az MTI.
A helyi tűzoltóság szerint az áradások következtében többen eltűntek, illetve sérültek is vannak, őket kórházba szállították.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
A heves esőzések sok kárt okoztak a térségben: az Athént Korinthosszal összekötő autópályát szerda reggel két helyen is le kellett zárni. A görög média és a tűzoltóság közlése szerint több patak zubogó áradattá változott.
Mégara és Eléfszina térségében számos házban és üzlethelyiségben okozott kárt a víz. Az ár autókat sodort magával, és országutakat mosott el.
A Földközi-tenger középső részén napok óta őszi vihar tombol. A hétvégén Korfu szigetén életét vesztette egy turista a szélsőséges időjárás miatt. A heves esőzés kedden komoly károkat okozott a Törökország partjainál található Szími szigetén.
Meteorológusok figyelmeztettek, hogy a következő napokban sem várható változás.