A Szerb Haladó Párt főbizottsága szombati ülésén azt a döntést hozta, hogy csak Belgrádban tartják meg a rendes helyhatósági választásokat, rendkívüli parlamenti választásokra nem kerül sor.

Maja Gojković, az SZHP politikusa újságíróknak elmondta, hogy a főbizottság hosszasan ülésezett és különböző javaslatok hangoztak el: „Több mint ötszáz igen és mindössze két ellenszavazat mellett döntött úgy a bizottság, hogy kizárólag a rendes helyhatósági választásokat tartsuk meg” – mondta Gojković az ülést követően és úgy értékelte, hogy „Szerbia számára ez a lehető legjobb döntés”

Maja Gojković elmondta, hogy a főbizottság ülése előtt a párt elnöksége is összeült. Az elnökségnek nem alakult ki egységes álláspontja a választásokkal kapcsolatosan, de végül az került elfogadásra, amit Aleksandar Vučić javasolt, azaz, hogy a belgrádi választásokkal párhuzamosan ne írjanak ki rendkívüli parlamenti választásokat. Gojković hozzátette: „Vučić javaslatáról hosszú, de tartalmas vitát folytattunk.”

Arra a kérdésre, hogy ez a döntés végleges-e, Gojković így válaszolt: „Ki tudja, mi történhet a jövőben az országban, Európában és a világban. De ebben a pillanatban a választásokkal kapcsolatban az SZHP főbizottsága ezt a döntést hozta.”

Maja Gojković kijelentette, hogy a belgrádi helyhatósági választások során tiszteletben tartják a törvény által előírt feltételeket, a polgármesterjelölt személyéről a jövőben döntenek, Siniša Mali jelenlegi polgármester munkájára pedig nagyon büszkék.

A politikus asszony elmondta továbbá, hogy az elnökség ülésén a választások mellett szó volt a párt működéséről, a belpolitikáról, a képviselőház munkájáról és értékelték a kormány féléves munkáját is.