A nemzedéki ellentét természetes jelenség: az idősebb korosztályok mindenkori tekintély- és térvesztése áll mögötte, miközben – természetesen – az aggodalmak bizonyos hányadának (de korántsem a hangoztatott módon és mértékben!) is van némi alapja. Legtöbben a közösségi felületeken tért nyert csalóktól féltik az elővigyázatlan, sőt, naivnak titulált fiatalságot. Tény és való, hogy az elektronikus média gyorsasága, kiterjedt hálózata miatt a korábbiaknál gyorsabban válhatnak csalások áldozataivá. A közvetlen befolyásoltság mértéke és direktsége is megnőtt. Ám – miként az a még csak szóval ható cukrosbácsik, hamis térítők és csaló házalók idején is volt – a baj elkerüléséhez nem elsősorban a tiltásokra, az új információs csatornák lezárására van szükség, hanem kiterjedt felvilágosító munkára, s működő alternatívák felkínálására. Ugyanis azt a fiatalt, aki könnyedén belesétál a közösségi oldalakon vadászó/áldozatleső cápák és hiénák csapdájába, éppúgy nem óvja semmi a fiatalkorúak gyülekezőhelyeinek környékén ólálkodó dílerektől, lesben álló megrontóktól – amennyiben elmaradt az ilyen eshetőségekre is felkészítő széles látókörű felvilágosítása, mert pl. a biztonságáért felelős felnőttek – ostoba meggyőződésből – jobbnak látták elhallgatni előle ezeket a tényeket, vagy pedig csak a puszta tiltás („Ne állj szóba idegenekkel!”) eszközével éltek.
A „néni”-jelenség
Nem a csalásra, a tájékozatlanságra eklatáns példa Dalma néni esete, amin épp ezekben a hetekben „nevet” a világháló. Egy humoroldal kamu hírére felülve, egy viccet valóságként értelmezve jelentkezett be egy „telefonálós” rádióműsorba rettenetes aggodalmának azért adva hangot, miszerint Mein Plan címen jelent meg az ismert és Magyarországon közellenségnek kikiáltott üzletember könyve, amelyben rendkívül romboló, az egész világot veszélyeztető tervet olvashatni: „…nekem elküldték az internetemen…” – idézik mindenütt az elkövetkezendő rosszakat soroló néni szavait, aki ún. „félkiabálós” hangon ismertette az ominózus „terv” legfelháborítóbb kitételeit. Ezek szerint: „eltörlik a nemeket”, „kötelezővé teszik a homoszexualitást”, „az európaiaknak híd alá kell vonulniuk, miután áttértek az iszlámra”, „kötelező lesz a droghasználat”, etc. De nem kell egy ilyen szintű félreértéshez internet sem! Gondolom, mindenki emlékszik a sorozatszereplő Isaura rabszolgalány kiváltására indított adománygyűjtési akcióra. Azt sem a fiatalok indították. Ismert az 1938-ban, Orson Welles híres/hírhedt rádióhangjátéka, A világok harca kiváltotta pánik az Egyesült Államok egyes polgárai körében, akik valóságként értelmezték a sci-fi témát megjelenítő adást.
A Dalma néni-jelenségről szóló, az ominózus hangfelvételt is közzé tevő Facebook-bejegyzés alatt a legtöbb kommentáló arról beszél, sosem vidult hülyeségen még ekkorát, „majd lefordult a székről”! Igaz, nagyon vicces! Nevethetnénk is gondtalanul, ha nem kacsintgatnának ránk ferdén elrettentő múltbéli példák! Például: a két halálos áldozattal járó kunmadarasi pogrom 1946-ból, ahol a zsidókra támadó tömeg hisztériáját többek között ún. vérvádak, elképesztő, végtelenül ostoba (rém)hírek keltették életre. Szóval, nevessen, aki mer! (Még akkor is félelmetesen hiteles a jelenség, ha arról van szó, Dalma nénit az ellenzék „dobta be” a rendszerhű médiába, hogy rávilágítson az uralkodó pártpropaganda által folytatott „agymosás” következményeire.)
Persze, az egészséges emberi humor, a szellemes irónia még a legelkeserítőbb helyzetekből is segít továbblépni. Volt a bejegyzést kommentározók között, aki nem tartotta teljesnek a „pokoli terv” ismertetését. Mert nem tesz említés azon pontjáról, amely „Kádár János néhai kommunista főtitkár feltámasztásának ötletéről beszél.” Mások csak megrendelték maguknak – az egyébként nem létező kötetet – bőrkötésben, karácsonyi ajándéknak.
Porban játszás helyett érdekfeszítő tartalmakat!
A fentiek tükrében rendkívül nagy képmutatásnak tartom – saját nevelői és oktatói felelősségünk helyett – az internet és a közösségi portálok létezését hibáztatni. Különösen irritálónak gondolom a középkorosztály (ahova magam is tartozom!) által preferált diskurzust, amely arról szól, hogy „bezzeg, nekünk volt gyermekkorunk”! Ugróiskolát (amit térségünkben „sántiká”-nak szokás nevezni) játszottunk, meg üveggolyó-bajnokságokat (amit regionális nyelvünkön „klikkerezés”-nek hívunk) rendeztünk. Ezzel szemben a mai gyerekek el sem mozdulnak a számítógép elől, nem tudnak játszani, gyakorlatilag nincs gyermekkoruk. A dolog paradoxona, hogy e vélemények általában Facebook-posztok alatt jelennek meg. Legtöbbször A Pál utcai fiúk ismert jelenetét ábrázoló kép jelenti az illusztrációt.
De van! Mármint gyermekkoruk a mai gyerekeknek. Csak más, mint a miénk. Miként a miénk is – hála Istennek! – különbözött a szüleink háborús és nélkülöző gyermekkorától. Lehet, hogy nem olyan nagy mértékben, mint amennyire a mostani generációk közötti világnézeti és szemléleti elkülönbözés képez távolságokat. Egy tinédzser anyjaként tudom, hogy talán épp ez a „rámenős”, „mars, ki a levegőre, el vagy tiltva a mobiltól!”-féle magatartás a legkevésbé hatékony. De azt is megtapasztaltam, hogy a mi gyerekeink is szeretik a természetjáró (pl. csillagnéző éjszakai túra, tizenöt kilométeres fáklyás menetelés a Mecsekben, téli gyaloglás a Bakonyban, barlangtúra, paintballmérkőzés etc.) kalandokat, csak izgalmas és érdekfeszítő programokat kell számukra tervezni. Sőt, a kulturális értékek iránt is nyitottak, s nem kell kötelezővé tevő szigor, csak megfelelő alternatíva, hogy kimozduljanak komfortzónájukból (pl. egy tizenöt kilométeres gyalogtúra kivált két délutáni, kötelező tornaórát, a térség kulturális öröksége megismerését célzó kirándulásra is jelentkeznek, ha egy kis esti bulival, barátkozással kötjük össze, informatikai tudásuk pozitív cél, pl. fogyatékosok életét segítő projekt tervezésének szolgálatába állítható, etc.).
A modern elektronika, a kibertér, az internet, a közösségi oldalak áldásos vívmányai digitális korunknak! Épp ezért épeszű ember, s felelős társadalmi/vezetői struktúra nem sírja vissza a mechanikus írógépek világát, a „fix telefon is csak a legfontosabb közintézményekben van”, s „szaladsz az ambulanciára, vagy kizörgeted a tűzoltóparancsnokot, ha baj van”-féle korszakot! Inkább a mai oktatási rendszert, s legfontosabb tényezőit, a tanárokat és nevelőket, az idősebb korosztályok tagjait kellene megfelelő szakmai és anyagi befektetésekkel felzárkóztatni korunk, a modern vívmányok teremtette kulturális és életvezetési modellekhez. Hogy a nyugdíjas korú Bözsi meg Dalma nénik szánalmas levitézlése nélkül lehessen röhögni leleplező paródiákon!
Az írás Családi Kör 2017. december 14-ei számában jelent meg.
