Legalábbis ami a színeket illeti. A Pantone cég 2000 óta minden évben megválasztja az év színét, de nemcsak úgy véletlenszerűen, darts nyilacskák hajigálásával egy színkörre, hanem titkos összejövetellel Európa valamelyik nagyvárosában úgy, hogy az adott szín mondanivalóval bírjon a világ helyzetére, az emberiség előtt álló kihívásokra, problémákra, de persze az elért sikerekre való tekintettel is.

A Pantone szín(l)egyezője

A Pantone szín(l)egyezője

A 2018-as évre úgy gondolták: bonyolult, összetett színt kell választaniuk, hiszen világunk is ilyen. A provokatívság, leleményesség, fantázia, a jövőre mutatás mind megjelenik a lila ezen árnyalatában – így magyarázta döntésüket a Pantone igazgatója, Leatrice Eiseman.

Az ultra ibolyaszín fog tehát végigvinni minket a 2018-as éve,n és a lakberendezéstől kezdve az öltözködésen, gasztronómián át az ipari termelésig mindenre hatással lesz  életünkben.

A Pantone vállalatra azért figyel a világ, mert mondhatni, ők színezik az életünket. Az általuk kidolgozott kódrendszert a világ minden táján használják mint egységes „színlexikont”. A Pantone Színegyeztető Rendszer garantálja a színhűséget a gyártási folyamatokban és a nyomtatásban a világ minden pontján.

A Tiffany üzlete New Yorkban (Fotó: Szappanos Veronika)

A Tiffany üzlete New Yorkban (Fotó: Szappanos Veronika)

Hogy milyen nagy hatással vannak ránk a színek és milyen üzenetet hordoznak, annak fontosságát az is bizonyítja, hogy jónéhány szín, illetve árnyalat hivatalosan le van védve. Néhány szemfüles cégnek már eszébe jutott kitulajdonítani egy-egy színt, amit csakis ők használhatnak. Ez azért érdekes, mert nem szellemi termékről van szó, és egy szín önmagában nem is lehet márkanév. A „csakis” arra vonatkozik, hogy abban a bizonyos tevékenységi körben hasonló irányultságú termék és cég nem használhatja az adott színt.

A világ talán legismertebb levédett színe a Tiffany-kék. A luxus és elegancia jellegzetes színe mára összefonódott a névvel, a gyémántokkal és az „álommal luxuskivitelben”. A szín a kezdetektől, az 1837-es nyitás első napjától jelen van a cég életében, a csomagolóanyagok, dobozok, reklámanyagok, még az utcai napellenzők is ilyen színben pompáznak Tiffanynál.

Az öntapadó cetlik eredeti színe a sárga )Fotó: Pixabay)

Az öntapadó cetlik eredeti színe a sárga )Fotó: Pixabay)

Van azonban olyan hétköznapi termék, amiről nem is gondolnánk, hogy levédett színnel rendelkezik, például a könnyen ragasztgatható üzenőcetli, a Post-it sárga árnyalatát bizony csak a gyártó, 3M nevű cég használhatja. De a mai divatnak megfelelően kávéspohárral rohangászó utca embere sem gondolná, hogy a kezében lévő Starbucks pohár zöld logója is „birtokolt” szín.

A telemagenta nevű rikító rózsaszín a T-Mobile által lehet ismerős. A Deutsche Telekom 2007-ben védette le ezt a színt, amely hamarosan telemagenta névre változott.

A UPS globális csomaghordó cég furgona (Fotó: Szabad Magyar Szó)

A UPS globális csomaghordó cég barna furgona (Fotó: Szabad Magyar Szó)

A UPS autóinak, egyenruhájának színe hivatalosan a Pullman brown (Pullman-barna) névre hallgat. A Pullman-kocsik a vonatközlekedésben a legmagasabb színvonalat képviselték, barna színüket annak köszönhették, hogy a szakértők azt tartották a legkevésbé kényes színnek. A UPS hasonló okból választotta a barnának ezt az árnyalatát, Pullmanék luxusérzetét akarták közvetíteni úgy, hogy közben könnyen tisztán tarthatók legyenek a járműveik.

A Coca-Cola red (coca-cola vörös) olyannyira a sajátja az italgyártónak, hogy nem is létezik nyilvános színkódja. Ha bárki megpróbálna ugyanilyen piros-fehér színkombinációval próbálkozni az italgyártásban, halál fia lenne. A legenda szerint a Coca-Cola piros színű hordókban szállította a szirupot, hogy az adóellenőrök könnyen meg tudják különböztetni az alkoholt tartalmazó hordóktól. Más történet szerint a piros szín energikus mivoltát akarták kihasználni a kezdetekkor, amikor még kokaint is tartalmazott a kóla, így fehér alapra pirossal írták ki a nevét. Az tény, hogy csak később változott át piros alapon fehér betűkre a logó.

A John Deere mezőgazdasági munkagépeit mindenki felismeri (Fotó: Wikipédia)

A John Deere mezőgazdasági munkagépeit mindenki felismeri (Fotó: Wikipédia)

Nemrégiben nyert megerősítést színkombinációjára vonatkozólag a mezőgazdasági gépgyártásból jól ismert John Deere vállalat. A zöld-sárga traktorok, kombájnok, fűnyírók gazdája ugyan már korábban kisajátította a színpárosítást, de néhány hónappal ezelőtt a bírósághoz fordultak, mert szerintük túl sok, megtévesztően hasonló festéssel próbálkoztak más gépgyártók. Az agrárgépek gyártásában mindig is a piros volt a klasszikus szín, ezért döntöttek a John Deere tervezői a zöld-sárga mellett, hogy az egyértelműen megkülönböztethetővé tegye őket a nagy átlagtól. A zöld szín a frissen vágott zöld növényeket, a sárga pedig a beérett kukoricát hivatott jelképezni. Vajdaságban van olyan település, ahol olyan népszerű a John Deere, hogy még bált is szerveznek a traktorok és kombájnok tiszteletére. Csúrogon olyan különösen sok a „szarvasos” géptulajdonos, hogy a települést John Deere falunak is becézik.

A Starbucks logója ugyan változott az évek során, de a közismert zöld szín nem (Fotó: Pixabay)

A Starbucks logója ugyan változott az évek során, de a közismert zöld szín 1987 óta, az első tulajdonosváltás óta nem. Amíg a Starbucks csak babkávé eladásával foglalkozott 1971 és 1984 között, a logó kávébarna volt. (Fotó: Pixabay)

A Pantone nemcsak az év színét választja meg, hanem segítséget is próbál nyújtani a használathoz. Közzéteszi például a legjobban párosítható színek listáját – ezt használtuk címképünk kialakításánál –, és csoportokat is képez, amelyekben az adott szín legjobban „viselkedik”, hiszen szakemberek már kimutatták, hogy ugyanaz a szín különböző színek társaságában egészen eltérően hat.