Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, a bírói hatalom politikai befolyás alá helyezése ellen kezdődtek ellenzéki tüntetések szombaton délután Bukarestben és Románia más városaiban. A korábbi kormányellenes demonstrációktól eltérően ezúttal nem a kormány székháza előtt, hanem az 1989-1990-es kommunistaellenes megmozdulások történelmi helyszínén, az Egyetem téren gyülekeztek a bukaresti tüntetők.

A bukaresti Egyetem téren több ezren gyűltek össze, megbénítva a járműforgalmat a belvárosban. A tüntetők Mindenki az igazságszolgáltatásért feliratú táblákkal érkeztek, a tér „Igazságot, nem korrupciót”, „A PSD a vörös pestis” skandálásoktól volt hangos. Mielőtt a demonstrálók elfoglalták volna az úttestet, kisebb dulakodás alakult ki a tüntetők és az őket a járdán tartani próbáló csendőrök között. Lökdösődés volt az aluljáróban is, ahonnan a rendfenntartók egy ideig nem akarták a felszínre engedni a metróval érkezőket. A csendőrök több rendbontót, illetve olyanokat, akinél fegyverként használható tárgyakat találtak, előállítottak.
Miután sikerült elfoglalniuk az úttestet, lenyugodtak a kedélyek, a tüntetők a parlament épülete elé vonultak. Mire odaértek, létszámuk a sűrű havazás ellenére is több tízezerre duzzadt. A résztvevők itt, „Tolvajok, tolvajok” skandálással fejezték ki megvetésüket a politikusok iránt, majd telefonjaik fényét egyszerre felkapcsolva jelezték, hogy éberségük nem lankad, továbbra is figyelik a hatalmon lévők minden mozdulatát. A bukaresti tüntetők este kilenc óra után – vagyis vajdasági és magyarországi idő szerint is nyolc után – rendbontás nélkül elkezdtek szétszéledni.
A vidéki tüntetők kisebb-nagyobb csoportjai már szombaton délben megérkeztek a román fővárosba, ahol – a pályaudvaron és buszállomásokon – a bukaresti szervezők lelkesen fogadták őket. Már délelőtt megérkezett Bukarestbe az a kolozsvári, Remény menete elnevezésű csoport, amely január 10-én indult útra, és gyalog tette meg a Bukarestbe vezető négyszázötven kilométeres utat.
Romániában már egy éve szerveznek kisebb-nagyobb tüntetéseket a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen azok a civilek, akik szerint a kormánypárt a korrupt politikusok megmentése érdekében akarja átszervezni az igazságszolgáltatást és módosítani a büntetőjogot. A tavaly februári százezres megmozdulások elcsendesedése után ősszel szerényebb méretekben kezdődött újra a demonstrációsorozat, amikor a kormánypártok már nem sürgősségi kormányrendelettel, hanem parlamenti eljárással láttak neki terveik valóra váltásának.