Ellentétben néhány ellenzéki párttal, a szocialisták úgy gondolják, hogy szerzett jogot nem szabad elvenni, a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány, azt meg kell tartani – nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke pénteken Kolozsváron az M1 aktuális csatornának.

Molnár Gyula és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az erdélyi városban közéleti fórumon vett részt.
A pártelnök arról beszélt, hogy a tartósan külföldön élő magyarok szavazását is könnyíteni kellene. A baloldali formáció támogatja a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit, legyen szó kulturális vagy területi autonómiáról, hangzott el a fórumon.

Az RMDSZ elnöki szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak.

A Maszol.ro kolozsvári hírportál szombati beszámolója szerint Molnár és Karácsony pénteken vacsorára hívta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, aki a találkozóról azt mondta: „Aki velünk találkozni akar és kíváncsi a véleményünkre, azzal mi találkozunk. Ez a magyarországi politikai pártokra kettő kivételével érvényes: sem a Jobbikkal, sem a Demokratikus Koalícióval nem tartunk fenn intézményes kapcsolatot, és ezt nem is tartom ebben a pillanatban lehetségesnek”.

Kelemen közölte: a találkozón a román-magyar viszony alakulásáról, az erdélyi magyar közösség törekvéseiről volt szó. Kelemen Hunor megismételte a szövetség álláspontját a magyarországi választásokról: az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja.
„Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – mondta Kelemen.

Borítókép: Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, pártja és az MSZP miniszterelnök-jelöltje (b), valamint Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke Erdélyben, a kolozsvári Bánffy-palota dísztermében tartott politikai fórumon – Fotó: Biró István, MTI