Szerbiában évente mintegy 150-200 tonna veszélyes hulladék keletkezik, melynek zömét nem dolgozzák fel, mivel nincsenek meg az ehhez szükséges készülékek, eszközök, felszerelések – jelentette ki Goran Trivan környezetvédelmi miniszter a Politikának nyilatkozva.

A tárcavezető elmondta: a keletkezett veszélyes hulladék kisebb része kommunális, a nagyobbik része azonban ipari.

Trivan közölte: a környezetvédelmi minisztérium 2014-ben készített kutatása kimutatta: Szerbiában mintegy 70 olyan helyszín van, ahol ipari hulladékot tárolnak. Arra a kérdésre, hogy várható-e minden cég ellenőrzése, hogy kiderüljön, hol és milyen körülmények között tárolják szemetüket, illetve, hogy feldolgozzák-e azt, Trivan azt válaszolta: azokat a vállalatokat ellenőrzik, amelyek esetében fennáll a gyanú, hogy olyan ügyletekben vettek részt, amelyekről az utóbbi napokban a média cikkezik. (Obrenovac községben két hónap alatt ugyanis a hatóságok négy helyszínen is illegális veszélyeshulladék-lerakót találtak.)

A miniszter kiemelte: Szerbiában nincs elég környezetvédelmi felügyelő, s emiatt 180 új munkahelyet létesítettek ezeknek a szakembereknek a foglalkoztatására.

A miniszter azt is elmondta, hogy a környezetvédelmi tárca idei költségvetése 5.58 milliárd dinár, de a különböző illetékek címén a miniszérium várhatóan 11 milliárdot fizet be a központi költségvetésbe. „Sajnos, ennek az összegnek csak a fele jut el a »zöldalapba«, a pénz többi részével a pénzügyminisztérium rendelkezik, amivel én nem értek egyet, mert meglátásom szerint az illetékekből befolyó teljes összeget az élettér védelmére kellene fordítani“ – mondta a miniszter.