Ha az ember egy komoly politikai szervezet komoly közleményét olvassa egy komoly témában, akkor igyekszik azt komolyan venni.
Nehéz. Pokolian nehéz.
A VMSZ 2018. február 7-én közzétett közleménye már a címében arra szólítja fel a számokat, hogy beszéljenek: Beszéljenek a számok (a felkiáltójel lemaradt, de ezt most hagyjuk is). Hát beszéljenek, én biztos nem akarom beléjük fojtani a szót, de szerintem más sem, mindenki kíváncsi a számokra. De aztán mégsem beszélnek. Egyetlen árva szám sincs az egész közleményben, három évszámon (2012, 2016, 2017) és egy „három” szón kívül. Ennyi.
A közlemény a Szabad Magyar Szóval összefüggésben különböző cselekvéseket leíró különböző igéket használ: átvett, továbbgondolt, górcső alá vett, elemzett. Ez azért érdekes és egyben érthetetlen, mert a VMSZ szerint Szabad Magyar Szó nem is létezik! Ezt maga a párt egyik kulcsembere, Pásztor Bálint, a VMSZ szerbiai parlamenti frakcióvezetője jelentette ki még idejekorán: „Miféle Szabad Magyar Szó? Nincs ilyen. Anyagi forrásai is kétesek.”
Topolya focimilliárdjai – Akadémiagyártás Szerbiában
A modern magyar „futballimperializmus” jegyében újabb bázissal bővül a határon túli akadémiák sora. A Csíkszereda-Munkács-Dunaszerdahely-Eszék-gyűrűből az egykori „hongyarapított” területek közül egyedül Délvidék hiányzott. De a kör decemberben bezárult: a kormány úgy döntött, az észak-bácskai Topolya csapatára alapozva jön létre a Délvidéki Futball Akadémia, hárommilliárd forintos hazai adományból.
Ez már önmagában is egy logikai gyöngyszem (hogy lehetnek kétesek az anyagi forrásai valaminek, ami nem is létezik), de ami lényegesebb, nyitva hagyja azt az evolúciós rejtélyt, hogyan végezhet bármilyen, a létezésre utaló cselekményt bárki és bármi – ami nem létezik.
A közlemény végén a párt kifejti elvárásait is a média irányában: „elvárja a vajdasági médiától, hogy a megnyitott kérdéseket (…) a lehető legpontosabban, pénzügyi adatokkal és az érintettek megkérdezésével (kiemelés a szerzőtől), az újságírás és nem az irányított cikkgyártás szabályai szerint járják körül és a valós tényeket, adatokat, pénzügyi számokat jelentessék meg.” Ez rendben is van. Viszont épp a VMSZ egyik kulcsembere, Pásztor Bálint parlamenti frakcióvezető utasította el rövid idő leforgása alatt két ízben is, hogy nyilatkozzon a Családi Körnek (hogy miért, nem tudni, talán azért, mert tulajdonképpen Családi Kör sem létezik, csak mi, halandó átlagpolgárok ezt még nem tudjuk). Jó, az egy másik médium és egy másik – közérdekű! – téma, de akkor is hasznos dolog lenne a párt részéről, ha egyben azt is elmagyarázná, hogyan lehet „az érintettek megkérdezésével, az újságírás szabályai szerint körüljárni a valós tényeket”, ha maga az érintett erről nem hajlandó beszélni!
A közlemény egy mondatban azt is elmagyarázza, miért is van most ez az egész cirkusz: „A sikeresség fokmérője ebben az esetben a politikai ellenérdekeltségű formációk alulmaradása és veresége a 2016-os választásokon, a 2017-es köztársasági elnökválasztáson és a helyi közösségi választásokon.” Az egész történet elsősorban zentai, a 2017-es elnökválasztáson pedig Zentán Saša Janković ellenzéki jelölt kapta a legtöbb szavazatot, a szerző tehát nyilván Aleksandar Vučićot, és az őt támogató VMSZ-t és haladókat érti „vesztes politikai formáció” alatt. De hogy ebből mi következik, azt szintén nem tudni. Talán az, hogy 17000 túlóra kiírásával és kifizetésével kompenzálták a választási vereségük okozta fájdalmat? Furcsa szokások…
Az én kíváncsiságom azonban – talán érthető módon – mégiscsak az birizgálja a legjobban, hogy akkor most létezik Szabad Magyar Szó, vagy nem létezik. Mert ezek után most már nem világos. Ezért jó lenne, ha a VMSZ illetékes szervei összeülnének ebben a kérdésben, eldöntenék, hogy most mi van, és a széles nyilvánossággal is közölnék a zsinat döntését. Hadd tudjam már én is!
Itt ülök, várok türelmesen.
Kókai Péter, a Szabad Magyar Szó főszerkesztője
