A Belgrád-Budapest gyorsvasút kiépítése, továbbá az útlevél- és vámkezelés, illetve a határátkelés felgyorsítása is napirenden szerepelt pénteken Zorana Mihajlović szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter és Seszták Miklós magyar nemzeti fejlesztési miniszter budapesti találkozóján – közölte a Beta hírügynökség.

„Szerbia és Magyarország között nincsenek földrajzi akadályok, de a határátkelőkön való várakozási időt le kell rövidíteni, különösen a vasúti- és közúti teherforgalom esetén, mert ez mindkét ország vállalkozóinak versenyképessége szempontjából fontos” – mondta Zorana Mihajlović és hozzátette: a magyar miniszter ígéret tett, hogy megoldják a határátkelőkön tapasztalható problémát.

A szerb-magyar kormányülésen megvitatták a Belgrád-Budapest gyorsvasút kiépítésének kérdését is.

„Szerbiában eddig két szakaszon kezdték meg a munkálatokat a vasútvonal korszerűsítése érdekében, és esedékes a szerződés aláírása a harmadik, Újvidék-Szabadka közötti szakasz kivitelezésére is” – jelentette be Mihajlović.

Seszták Miklós magyar nemzeti fejlesztési miniszter szerint márciusig várják a lehetséges kivitelezők jelentkezését a magyarországi szakasz kiépítésére vonatkozóan.

Seszták kiemelte, hogy tervben van három új határátkelő kiépítése is. Elsőként Zombor közelében a Haraszti (Rastina) – Bácsszentgyörgy átkelőt nyitják meg, ahol már befejeződtek a munkálatok.

A két miniszter a folyami közlekedésről is tárgyalt, valamint együttműködési megállapodást írt alá a Tiszai hajózásról, és az IPA határokon átívelő programban való együttműködésről.

Nyitókép: Facebook/Határfigyelők