„Írtam egy sombokorban…”
Ilosvai Selymes Péter
Füstös házból kiment a sombokorba
s tönk-asztalánál kispadjára ült.
Áradt a fény. A lomha és mogorva,
rabtartó tél havasra menekült.
Odahangzott a patak suhogója,
sok sárga méh cikázott szerteszét,
s ő folytatta, öreg papírra róva
Ptolomeus király történetét.
És nőtt strófákban verse s nőtt a kedve,
a bokra szellős, szép poéta-vár.
S ha néha deklamált, a versezetbe
belefüttyentett egy merész madár.
S ha olykor szellő libbent át a fáján,
tollára szirmot pergetett az ág.
S túl sárgafényű sombokor-tanyáján
sötét világ volt: zord török világ.
Szereztem ezt sombokros hegyre hágva,
míg régi verssel kísértett a múlt.
Kinéztem a viharborús világba
s egy-egy szirom a kalapomra hullt.
