Elképesztő, mennyire beleélték magukat a magyar hatalom képviselői abba, hogy minden szavukat elhiszi a tisztességes tájékoztatásról leszoktatott magyar közvélemény. Annyira palira veszik a „nemzetpolitikusok” a nemzetet, hogy már gondolkodás nélkül hazudnak – az istenadta nép úgysem kap más információt, mint amit ők szánnak neki. Vagy mégis?
A Szabad Magyar Szó is jelentette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének országgyűlési napján szónokolt. Legmagvasabb gondolata – amit mi is nagyvonalúan címbe foglaltunk – az volt, hogy
„A határon túli magyarok ügyét nem lehet kampánytémává tenni”
Milyen jól is hangzik ez, istenem! Az egyik legkeményebb politikai témát ne tegyük a politikai kampány témájává! Minek is politizáljon egyáltalán az istenadta nép!? Elég, ha beveszi a maszlagot és megszavaz egy újabb kétharmadot!
Nyugodtan ki lehet jelenteni ilyesmit, amikor minden nagy példányszámú napilap a falusi gázszerelő haver birtokában van, a köztévé meg évek óta ontja a „migráncsveszélyt” (még ha fél „migráncs” sincs a láthatáron). Amikor a miniszterelnök nem hajlandó nem mer tévévitára kiállni kihívóival, és amikor törvénybe foglalják a hazaárulózást, mihelyt valaki másként gondolkodni merészel.
Ilyenkor aztán hogyan is jutna eszébe a mosott agyú párthívőnek, hogy a csalárd családfelelős pontosan azt a témát tiltaná meg az ellenfélnek, amivel saját pártja államhoz jutott – a határon túli magyarok ügyének elpolitizálását. Aminek nyomán a határon túli csatlós szervezeteket „külföldi ügynökké” tette – amit csalárd családfelelősünk pártállama most viszont betiltani készül határon belüli magyarjai esetében.
És akkor még nincs vége!
Egy másik családfelelős, a családszervezeti elnök viszont csalárd hazugságokkal riogatja a családokat egy mégoly hiteltelen és esélytelen vetélytárs (szerinte nyilván ellenség, hisz mindenki az: ki nincs velük, az ellenük – pedig még Kádár is rájött, hogy fordítva kell ezt csinálni…) programjával:
„vannak »populista nézetek«, amelyek »elvennék az állampolgárságot, letagadnák nemzettársaikat, akik a határon kívül rekedtek«” (a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, 2018. február 16.)
Ugyan ki emlékszik a valóságra? Kit is izgat az, amikor a hazug célzás a nemzet leghiteltelenebb politikusát, Gyurcsány Ferencet veszi célba? Mert ugye világos, hogy az amúgy teljesen szétvert magyar ellenzék minden más pártja – a Demokratikus Koalíciót kivéve – beállt a kettős állampolgárság meg a határon túli szavazati jog mögé. Az az egy, no az a nagy ellenség – csakhogy az sem azt mondja, amit a csalá(r)dfelelős neki tulajdonít.
A leghiteltelenebb politikus leghiteltelenebb pártja ugyanis
„nem ért[enek] egyet azzal, hogy olyan határon túli magyar állampolgárok is szavazati jogot kaptak, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a döntésük következményeit.” (Gyurcsány, 2018. február 15.)
Vagyis ők sem vennék el az állampolgárságot, ahogy a csalárd családfelelős csúsztatott, hanem csak azzal van gondjuk, hogy olyanok is szavazhatnak (ráadásul sokkal egyszerűbben és ellenőrizhetetlenül), akik esetleg csak hírből ismerik Magyarországot.
Amúgy a populistának gúnyolt félnek sincs igaza, mert a határon túli magyarok nagyon is viselik döntésük következményeit: az elmúlt nyolc év alatt egyre növekvő előnyökben részesültek, ám a terheket nem kell viselniük – kivéve a „nemzetépítő” pártra egyszerűsítve, akár piaci gyűjtésben leadható szavazat „becsületbeli terhét”.
De miért is nevezi ezt az álláspontot populistának a csalárd családfelelős? Hát nyilván azért, mert a fenti jog-megvonást ugyan csak egyetlen ellenzéki párt meri kampányzászlajára tűzni, ám azzal a magyar választópolgárok jelentős többsége egyetért. Több mint kétharmaduk (70 százalék!) ellenzi a csak külföldi lakcímmel rendelkező állampolgárok szavazati jogát. Még a Fidesz-pártiak 23 százaléka szerint is politikai haszonlesés vezérli a kormány ebbéli politikáját, további 14 százaléknyi Fidesz-hívő szerint pedig a szavazatszerzési motiváció legalábbis hozzájárult a választói jogok megadásához. Amikor pedig anyagi juttatásokról van szó, akkor már 80 százalékra ugrik a határon túliak favorizálását és pénzelését ellenző magyarok száma.
Vagyis a legtöbb párt által érinthetetlennek vélt jognak pont az ellenkezője népszerű a mai (és a tegnapi) Magyarországon – innen a populista jelző annak az egyetlen pártnak a gúnyolására, amelyik a legnépszerűbb álláspontot fel meri vállalni.
És itt bukkanunk rá az utolsó bökkenőre: a csalárd családfelelős könnyedén vethette fel a „populista” jelzőt. Azért nem mondjuk, hogy könnyelműen, mert nyilván tisztában van azzal, hogy az átlag magyar nem olvas idegen nyelvű sajtót, komoly tanulmányokat pedig végképp nem. Vagyis nem tudja, hogy a populizmus egyre alaposabban tanulmányozott politikai jelenség, aminek az egyik modern változatú őstípusa éppen Orbán Viktor. Annyit eltalált viszont a csalárd családfelelős, hogy a politikatudomány abszolút negatív fogalomként kezeli a demagóg populizmus jelenségét, amellyel esetleg tehetséges, de végtelen hatalomvággyal rendelkező autokrata hajlamú népnemzeti vezérek megszédítik az embereket.
Természetesen nem Orbán volt az első meg az utolsó populista még az utóbbi évtizedekben sem. A modern jelenséget Juan Perón argentín diktátortól számítjuk, aki eleinte valóban a kisemberek, kétkezi munkások érdekeiért harcolt – de utóbb már csak a hatalomért. Bele is bukott. A banánköztársaságok egész sora követte az argentin példát, Alberto Fujimoritól Hugo Chávezen át Evo Moralesig. Környékünkön viszont Slobodan Milošević is egyértelműen populistának számított, hiszen vélt vagy valós nemzeti veszteségekre építve, a korábbi elitet börtönnel fenyegetve, nemzetegyesítést hirdetve, nyugati „ellenségektől védelmezve” vitte pusztulásba nemzetét – aminek a levét 30 év után is issza a szerbség és a vele együtt élni kényszerülők.
Íme, milyen egyszerű belátni, hogy a csalárdul riogató családfelelőst is könnyebb utolérni, mint a népi bölcsesség mozgáskorlátozott kedvencét.
UTÓIRATOK
1. Következetesség
Mielőtt a bel- és külföldi hatalmi párt bértollnokai és hiszékeny híveik nekirontanának a szerzőnek és lenemzetárulóznák, hadd álljon itt emlékeztetőül annak 2004. decemberi sorozatos kiállása a kettős állampolgárság mellett és az azt akkor elutasító – de tévévitára bátran kiálló – volt „populista” miniszterelnök ellen. Sőt az a kommentár is, amelyben az érvénytelen népszavazás harmadnapján gyorsan elforduló, későbbi populista kormányfő pálfordulását feltárni próbálta – de ami megakadt az akkori óvatos főszerkesztés rostáján, egyetlen írásként, amit negyvenéves sajtópályafutás alatt egy főnök ettől a szerzőtől elutasított:
(Meg)tévesztések szomorújátéka [a katasztrofális népszavazás-kezdeményezés leleplezéséről]
Tájkép, vita után [a Gyurcsány Ferencet tévévitára kihívó Tőkés László, Duray Miklós és Ágoston András harmatgyenge szerepléséről]
Mostohaanyaország Mikulása: A komp tele van – Tessék megvárni a következőt! [az érvénytelen népszavazás miatti keserűségről]
Át(sz)állás? [letiltott kommentár a jobboldal vezérének eredményhirdetés utáni pálfordulásáról]
2. Következetlenség
De hogy ne csak következetességről szóljon a bizonyíték, íme egy történelmi érdekesség a mai magyar államfő és pártjának múltjából:
Áder János országgyűlési képviselő felszólalásából (videó-dokumentum!):
“Mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizetõ polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz.” (Áder János, 1993. szeptember 28.)
Quod erat demonstrandum.
MEGJEGYZÉS: Kommentárunk első változatában tévesen ugyanannak a személynek tulajdonítottuk mindkét bírált kijelentést, holott a kampánytéma-tiltási kísérlet az államtitkártól, a „populizmus” meg az „elvennék az állampolgárságot” vádja viszont a családszervezeti szövetség elnökétől származik. Olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.
