Kedd hajnalban – egyelőre ismeretlen elkövetők – felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában. A tettesek közép-európai idő szerint éjjel két óra tájban betörték a székház egyik, járdára néző ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. A földszinti rész jelentős részben kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár.
A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat. A rendőrség a délelőtti órákra ígért részletesebb tájékoztatást az incidensről. A mostani egy hónapon belül már a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.
Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, hogy szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó. Valakik mindenáron destabilizálni akarják a helyzetet Kárpátalján – mondta az alelnök.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere bekéreti Ukrajna budapesti nagykövetet a KMKSZ-székház elleni támadás miatt – jelentette be a tárcavezető az M1 aktuális csatornán kedden. Szijjártó elmondta: hajnalban beszélt Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy a hatóságok jelzései szerint ismételten idegenkezűségről van szó a szervezet irodája elleni, egy hónapon belül már második támadás esetében. „Egészen elképesztő folyamat” zajlik Ukrajnában, a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak” – jelentette ki a miniszter.
Mint mondta, ez látszik az ukrán parlament által elfogadott törvényekből is, amelyek rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és látszik abból is, hogy Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait. Szijjártó Péter kiemelte: mindez elfogadhatatlan, és ha Ukrajna komolyan gondolja közeledést az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, akkor féken kell tudni tartania a szélsőségeseket.
A miniszter közölte: kedden bekéretik Ukrajna budapesti nagykövetét, és azonnali hatállyal visszaküldik a nagyköveti értekezletre Budapestre érkezett ungvári magyar főkonzult és kijevi nagykövetet. Emellett a külügyminiszter kedden találkozik az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, és ismét kezdeményezi, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti részében tevékenykedjen, hanem hozzon létre állandó jelenlétet a nyugati részén, Kárpátalján is. A külügyminiszter megjegyezte: a helyreállítási költségeket és a helyreállításig tartó működéshez szükséges forrásokat a magyar kormány biztosítja a KMKSZ-nek.

Nyitóképünkön: A tűzvész nyomairól Dunda György készített felvételt, és töltötte fel a Facebookra.