A Pink Televízió, a Studio B, valamint az Informer és a Srpski telegraf napilap újságírói nem mehettek be Dragan Đilasnak a sajtótájékoztatójára. Đilas volt az egyik ellenzéki polgármesterjelölt a hétvégén megrendezett belgrádi önkormányzati választásokon, amelyet a Szerb Haladó Párt nyert meg.

„Talán eldönthetjük, kit engedünk be a saját házunkba. Ha változatnak a munkamódszereiken, és ha azokon a televíziókon, valamint azokban a lapokban megjelentetik a mi álláspontunkat is, akkor részt vehetnek a sajtótájékoztatón” – mondta Đilas azoknak az újságíróknak, akik jelen voltak a sajtótájékoztatón.

Az újságírók, akiket nem engedtek be, a sajtótájékoztató kezdete előtt kopogtak és verték az ajtót. Úgy tűnt, hogy végig ezt fogják tenni, azonban amikor elkezdődött a sajtókonferencia, akkor abbahagyták.

Đilas a sajtótájékoztatón elmondta, nem várhatják el tőle, hogy engedjék be az említett tájékoztatási eszközök újságíróit, mivel a Pink televízió soha nem hívta meg őt, hogy ismertesse az álláspontját, emellett soha nem mondták be, hogy megnyerte a pert a Pink Tv ellen, a nyomtatott lapok címoldalai pedig a hatalom propagandáját képezik.

– Mikor közölték ők a mi álláspontunkat? Mit jelentene az, ha bejönnének, és feltennének 150 kérdést, amit a Szerb Haladó Párt központja írt nekik.

Nem engedhetjük be annak a televíziónak a képviselőit, amely Oliver Ivanović elleni erőszakos önbíráskodásra szólít fel, s amikor őt megölik, akkor úgy viselkedünk, mintha semmi sem történt volna. Meg kell húzni a határt. Ha megváltoznak, akkor jelen lehetnek majd a sajtótájékoztatón – nyilatkozta Đilas.