Az aszpirint 1899. március 6-án szabadalmaztatta a Bayer. Az acetilszalicilsav hatóanyagú pirula az első iparilag előállított gyógyszer volt a világon.

Már Hippokratész is használta a fehér fűzfa kérgét, feljegyzései szerint, elsősorban lázcsillapításra. A hatóanyagot, a szalicilsavat az 1820-as években sikerült azonosítani. Fájdalomcsillapítóként forgalomba került, de olyan súlyos gyomorirritációt okozott, amivel sokan nem tudtak megbirkózni. A Bayer gyárban dolgozó Felix Hoffmann vegyész 1897-ben kezdett munkálkodni azon, hogy a szalicilsavat megszabadítva káros mellékhatásaitól megmaradjon jótékony hatása és folyamatosan szedhető legyen.

A német Bayer AG eredetileg nem is gyógyszergyártó volt, hanem más vegyipari termékeket állított elő, többek között festékalapanyagot. Ma is nagyon sok területen tevékenykedik az élelmiszeripartól kezdve a mezőgazdasági vegyszergyártásig.

Felix Hoffmann 1899-ben már elő is állt az Aspirin névre keresztelt porral. A tabletta változatra még várni kellett egy évet. A berlini Császári Szabadalmi Hivatalnál bejegyzésre kerülő aszpirin megkezdte világhódító útját és nemcsak a legismertebb, hanem a leggyakrabban szedett gyógyszer is lett. Máig nem sikerült letaszítani trónjáról, pedig azóta már a paracetamol és az ibuprofén is harcol a legsikeresebb fájdalomcsillapító címéért.

Az eredetileg láz- és fájdalomcsillapításra használt aszpirin állítólag csodaszer, szinte mindenre hat, legalábbis a gyógyszergyárak erről igyekeznek meggyőzni. Ma már nem is elsősorban fájdalomcsillapító hatása miatt szedik szerte a világon. A statisztika szerint legnagyobb százalékban (37%) szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, 23 százalékban ízületi gyulladásra és csak 14 százalékban használják fejfájásra.

Az aszpirin még a Holdra is eljutott: Neil Armstrong óta minden űrhajós tart magánál a kis fehér tablettából, és a NASA „űrpatikájának” is részévé vált.

1991-ben bekerült a Guinness-féle rekordok könyvébe, mint a legtöbbet eladott fájdalomcsillapító. 1999-ben, a századik születésnapján az amerikai Smithsonian Intézet Nemzeti Történelmi Múzeumában is kiállították. De a hírnév és a szándékos promóció sokkal régebbi: a Bayer AG már a huszadik század közepén mesekönyvek formájában is reklámozta termékét.

Az aszpirinrajongók a legkülönfélébb célokra használhatják kedvenc gyógyszerüket: hajsamponba korpásodás ellen, virágok permetezésére, rovarcsípésekre, sőt folteltávolításra is ajánlják.

(Nyitóképünk: Pixabay)