Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium megerősítette, hogy megkapta Nagybecskerek hivatalos átiratát, amelyben a helyi önkormányzat azt kéri, hogy a város nevét változtassák Petrovgradra.

A minisztériumban az N1 Televízió kérdésére nem árulták el, mi az álláspontjuk a névváltoztatással kapcsolatban, mindössze csak annyit mondtak, hogy az elkövetkező napokban válaszolnak a város beadványára.

Nagybecskerekből Zrenjanin, onnan pedig Petrovgrad?

Nagybecskerek városa névváltoztatási igényt nyújtott be az önkormányzati minisztériumnak: a városvezetőség azt szeretné, ha a jövőben Zrenjanin helyett Petrovgrad lenne a település neve, tudta meg az N1, amely annak is igyekezett utánajárni, hogy a harmadik legnagyobb vajdasági település nevének megváltoztatása lesz-e Vajdaság Szerbiához csatolása századik évfordulójának központi eseménye, illetve, hogy a város lakóit egyáltalán megkérdezik-e az átkeresztelkedésről.

A törvény szerint egy település névváltoztatását indítványozhatja a képviselő-testület, a polgárok (a szükséges szám nincs meghatározva), a helyi közösség vagy más helyi szerv. Azonban ahhoz, hogy a név megváltozzon, módosítani kell a törvényt a szerb parlamentben.

Nagybecskerek Város hivatalos átirata március 5-én érkezett meg a minisztériumba, habár Čedomir Janjić, a város polgármestere még február 27-én bejelentette, hogy elküldték az indítványt.

Žarko vagy Petar – Válasszanak a becskerekiek!

Én Grossbetschkereken születtem, azután néhány évig Petrovgradban gyerekeskedtem, majd ifjúságom nagy részét Zrenjanin ban töltöttem – miközben el sem hagytam szülővárosomat. No persze az idők változnak és velük a városok neve is. Most ismét felmerült egyesekben a gondolat, hogy Zrenjanin nevét Petrovgradra változtassák vissza.