Fokozott közúti ellenőrzések lesznek a jövő héten Szerbiában és Európa-szerte – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Az ország egy európai szintű ellenőrzésben vesz részt, így a rendőrök több helyen és szigorúan ellenőrzik a biztonsági övek bekötését, valamint a közlekedési szabályok betartását. A szerbiai adatok szerint az emberek 75 százaléka köti le magát az első ülésen, a hátsón viszont csak 12 százalékuk. A sofőrök hat százalék gépkocsivezetés közben telefonál.

Az akciót az összes európai uniós országban, továbbá Norvégiában, Svájcban és Grúziában is megszervezik, vagyis a nemzetközi közlekedésrendészeti hálózat, a TISPOL valamennyi tagállamára kiterjed. A cél a közlekedési balesetek csökkentése.

2017-ben a közlekedési balesetekben elhunytak majdnem 60 százaléka nem használta a biztonsági övet a baleset pillanatában.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a szabályosan használt biztonsági öv a közlekedési balesetek alkalmával több mint 60 százalékkal csökkenti a halálos kimenetelt.