A fenti címet adta előadásának a Magyarországról érkező Sztolyka Zoltán, a parányi, mindössze 871 lakosból álló Rozsály nevű falu polgármestere, aki a múlt héten három vajdasági településen is megfordult, és az itt élőknek mesélt arról, hogyan vált a román határ közelében levő magyarországi falu nagymértékben önellátóvá.
Sztolyka Zoltán az előadását a nagyon precíz és közérthető prezentációjával egészítette ki, amely fontos adatokat közölt az említett faluról. Ilyen információ például az, hogy a 871 lakosból 180-an cigány származásúak, hogy hegyet neveztek el a faluról, hogy a településen rendszeresen sor kerül különféle eseményekre, amelyek a falubeliek körében rendkívül népszerűek, hogy a helyiek különböző gyermekbarát szakköröket hoztak létre, például a színjátszó szakkört, illetve a néptáncegyesületet, hogy a sportot sem vetik meg, röplabdacsapattal rendelkeznek, és pingpongozni is nagyon szeretnek. A gazdálkodás a falun belül dinamikusan fejlődik, saját kezűleg művelik a földjeiket, gyümölcsöseiket, veteményeseiket, és sertéseket is nevelnek. Ezeket a munkákat csupán csak minimális mennyiségű eszközzel végzik, hiszen nem is rendelkeznek olyan túl sokkal, persze mindez tudatos, és ugyan az önkormányzat tulajdonában vannak még lovak is, ám azokat csak részben dolgoztatják, leginkább hobbiból tartják őket.
Mindezt azért teszik, hogy mentesüljenek a pluszköltségektől, illetve hogy a saját tudásukat, tapasztalatukat használják fel a munka elvégzésére. Ezáltal az ott élők hasznosnak, fontosnak és értékesnek érzik magukat – és valóban azok is, ugyanis az említett dolgok azok, amelyek egy ember életben maradásához hosszú távon elengedhetetlenek.
Azokat a termékeket, amelyeket önmaguk termelnek és állítanak elő, Rozsály két kisboltja közül az egyikben értékesítik is. Fontosnak tartják, hogy az anyagi javak a közösség határain belül maradjanak, és ott forogjanak. Nem veszik el az őket körbevevő települések munkáit sem, tudják, hogy egy adott kis falu nem lehet teljes mértékben önellátó, így egymásra hagyatkozva és egymásba kapaszkodva boldogulnak. Ennek köszönhetően a környék őstermelői, akik rendelkeznek a megkövetelt papírokkal, bevihetik portékáikat értékesíteni a fent említett kisboltba, s teszik is ezt előszeretettel. Ami pedig külön említésre méltó, ezeket a termékeket olyan kosarakba helyezik, amelyeket az egyik falubeli cigányember készít. Az árral és névvel felcímkézett árukból befolyó bevételt az adott termelő egy összegben meg is kapja, és mindenki jól jár, de legfőképp Rozsály.
https://www.youtube.com/watch?v=Vr1OlBaeXdw
A polgármester elmondása alapján a magyar kormány pont annyi támogatást ad a falunak, mint a többi településnek. Ez a siker, amely határon túlra nyúlik, boldoggá teszi az ott élőket, és amely által hagyományőrzőkké és erős közösséggé válnak, kizárólag az ott élő polgároknak köszönhető. Nagyon nagy akaraterőre, egymás iránti tiszteletre és megbecsülésére van szükség, és nem utolsósorban hitre.
Mekkora mértékben játszik szerepet a hit ebben az iszonyatos nagy lendületben és motiváltságban, köze van ennek ehhez?
– Igen, köze van. Nagyon sok ember úgy gondolja, hogy ok nélkül történnek a dolgok a világban, pedig nem, minden okkal történik, és nem hiszem, hogy ezt hit nélkül lehetne csinálni, és ehhez nem feltétlenül szükséges, hogy az ember vallásos legyen, vagy valamilyen felekezethez tartozzon.
Hogyan sikerült a magyar népet a cigány néppel összecsiszolni és ilyen csodálatos, erős kis közösséggé kovácsolni?
– A munkahelyi kapcsolatokban próbálkoztunk először, és azt gondolom, hogy ennek köszönhető elsősorban ez a siker.
Sztolyka Zoltán az elmúlt években az egyik, sokak által jól ismert anyaországi közszolgálati magyar csatornán sugárzott Gasztroangyal elnevezésű műsorban azt nyilatkozta Borbás Marcsinak, a műsor szerkesztő-riporterének, hogy ha mindezt közülük egyszer valaki papírra vetné, a kutyát sem érdekelné a dolog, hiszen nem lenne akkora kaliberű, hogy sikersztorivá nője ki magát.
Emiatt kérdeztem rá arra, hogy akkor miért tartja fontosnak a határon túli falvak és városok körbejárását történetük ismertetésének céljából.
– Nem teheti meg mindenki, hogy úgy él, ahogyan mi. Így aztán konkrét tanácsokat és javaslatokat sem adhatok azoknak, akiknek esetleg erre van szükségük. Azt gondolom azonban, hogy motiválni tudok azzal, hogy felvetek egy-egy olyan utat, amelyre rá lehetne lépni és ki lehetne próbálni, ezért tartom fontosnak ezeket a találkozásokat, beszélgetéseket, azt, hogy elmeséljem a mi történetünket, és csak remélni tudom, hogy az előadásom után az emberek egyfajta plusszal térnek majd haza.
A polgármester a Magyar Mozgalom civil szervezet meghívására Magyarkanizsán, Óbecsén és Topolyán beszélt a falujáról. Az előbbi helyszínen az előadás után a közönség – amely jórészt Magyarkanizsa község falvainak gazdálkodóiból tevődött össze – kérdéseket tehetett fel neki. Így indult meg a diskurzus Szarapka Ede, Kispiac polgármestere és a magyar falu polgármestere között. Szarapka arra panaszkodott, hogy náluk szinte lehetetlen lenne megvalósítani az előadás során elhangzottakat, ugyanis minden a szerb állam tulajdonában van, avagy a termelők nem tudnak ilyesfajta önellátást kezdeményezni, illetve másmilyenek az adózásra vonatkozó törvények, és leginkább a hozzáállás is más. Ennek ellenére ő, valamint a jelenlevők is elismerően szóltak a rozsályiak kitartásáról, munkájáról és összetartásáról.
Pósa Tamara
(Az írás a Családi Kör március elsejei számában jelent meg.)
(Nyitóképünkön Sztolyka Zoltán, Rozsály polgármestere. Fotó: Révész Róbert)
