A hirtelen hóolvadás miatt Horvátország több területén is árvízveszélyt hirdettek – közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden. A boszniai határ melletti Hrvatska Kostajnicán rendkívüli állapotot rendeltek el, földomlás miatt több ház is összedőlt, de áldozatok nincsenek. Az elmúlt órákban lehullott csapadék, valamint a hóolvadás miatt a romániai Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) másodfokú (narancs színű) árvízi figyelmeztetést bocsátott ki az Olt székelyföldi mellékvizeire.

Horvátországban, a Sziszektől délre fekvő kisváros, Hrvatska Kostajnica az Una folyó partján terül el, amelynek vízállása keddre virradóra elérte a kritikus négy és fél métert. A folyó kilépett a medréből, és ötven házat, több udvart és pincét öntött el, több helyen feltört az aszfalt.
Árvízveszély van a Zágrábtól ötvenöt kilométerre délnyugatra fekvő Károlyváros (Karlovac) környékén is. A település négy folyó – a Kupa, Mreznica, Korana és Dobra – torkolatánál helyezkedik el.
A földomlás helyszínére érkezett Andrej Plenković horvát kormányfő és Damir Krstičević védelmi miniszter. Plenković a sajtónak úgy nyilatkozott: a kormány a városvezetéssel együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy azoknak az embereknek, akik otthon nélkül maradtak, szállást biztosítsanak, és segítsenek házaik újjáépítésében. A lakosságot az árvíz sújtotta területeken a hadsereg is segíti a védekezésben.

A romániai Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) által kiadott figyelmeztetés szerint a keddi kora délutáni óráktól szerda délelőtt tíz óráig a hegyekről lecsorgó esővíz és az olvadó hó következtében a kisebb patakok, folyók Hargita, Kovászna és Brassó megyében is kiléphetnek a medrükből. Az INHGA honlapján publikált közlemény szerint a jelenség nagyobb valószínűséggel következhet be a Kormos, a Nagy-Homoród és a Kis-Homoród patakok vízgyűjtőjében. A figyelmeztetés az Olt teljes vízgyűjtőjére érvényes a vojlai (Voila) víztározó fölötti szakaszon.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint nehézkes a közlekedés a Kászonok völgyében a Kézdivásárhelyt Csíkkozmással összekötő DN11B országúton, ahol Hargita és Kovászna megye határa közelében víz alá került az út egy százméteres szakasza.