Frissen kiaknázott kőolaj okozott környezetszennyezést a Völgyeshez tartozó Bicskei út mentén – írja a Pannon RTV.

Az út melletti második és harmadik tanya közötti kúton technikai hiba történt, emiatt a nagy ütemben kiáramló kőolaj még a tartálykocsi megérkezése előtt telítette az oda kihelyezett műanyag kádakat, a kőolaj pedig a szántóföld barázdáiban kötött ki.

A környező tanyák lakói szerint figyelmetlenség és szervezetlenség áll az eset hátterében. A kőolaj már a tanyák fúrt kútjaiba is belekerült, az olajkutaknak helyet adó parcellákon pedig az elvetett haszonnövényeknek alig 40 százaléka érik be.

Az esetről az ott lakók már értesítették a községi, tartományi és köztársasági illetékeseket is.

Dejan Pejak fotói: