A bíróság jogerős döntése értelmében elvesztette perét az a hatvanhárom éves román férfi, aki azért kezdeményezte az eljárást, hogy eltöröltesse, illetve hatályon kívül helyeztesse a saját halotti anyakönyvi kivonatát – írta a Transindex. Constantin Reliu (nyitóképünkön) tehát papíron továbbra is halott marad – pedig a valóságban él és virul.

Constantin Reliu elmondása szerint az vezetett a jogi nonszenszhez, hogy túl későn jött rá, hogy miközben ő külföldön tartózkodott, a hazájában halottá nyilvánították, ezért csak a halotti bizonyítvány kiállítása után két évvel emelt csak panaszt. A hatóságok ekkor már fogadták el bejelentését. A férfi tehát továbbra sem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy életben van.
„Papíron halott vagyok, de élek. Nincs semmi jövedelmi forrásom, nem tudnak alkalmazni sem, semmit nem tudok csinálni ebben az országban” – fogalmazott egy nyilatkozatában Constantin Reliu.
A román férfi 1992-ben ment ki Törökországba, majd 1999 után már nem is látogatott haza. Mivel a családjával sem tartotta kapcsolatot, semmilyen hírt nem kaptak felőle, így a felesége tizennégy évvel később kérelmezte a halottá nyilvánítását. Ez pedig 2016-ban hivatalosan meg is történt.
Constantin Reliu-t még abban az évben letartóztatta a török rendőrség, mert nem volt tartózkodási engedélye. Ekkor derült ki, hogy ő tulajdonképpen papíron már halott. A férfi most szeretne visszatérni Törökországba, ahol egy jól menő vállalkozása van, de ehhez előbb fel kellene támadnia – legalábbis papíron.