„Nincsenek gyermekeink. Országunk számára ez a legnagyobb gond” – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő, aki bejelentette, hogy Szerbia a következő időszakban különböző eszközökkel igyekszik kedvet teremteni a gyermekvállaláshoz. Azt is leszögezte, hogy ha nem sikerül azonnali megoldást találni a népszaporulat növelésére, „elveszítjük az országunkat, ehhez pedig nincs jogunk, mert kötelességünk gondoskodni a hazáról a jövőben is“.

A köztársasági elnök elmondása szerint a szerb kormány elfogadta azokat az intézkedéseket, amelyekkel a gyermekvállalási kedvet szeretnék növelni, ő maga pedig életre hívott egy tanácsot, amely ennek a gondnak a megoldásával foglalkozik.

„Az első gyermek után az anya egyszeri anyagi támogatást kap 100 000 dinár értékben. A második gyermek után tízezer dinárt kap 24 hónapon át. Az anya, aki megszüli harmadik gyermekét, 12 000 dinárt kap tíz éven át, a negyedik gyermek után pedig 10 év alatt 18 ezer eurót kap. Az állam biztosítja, hogy az anyák minden hónapban megkapják az összeget“ – szögezte le Vučić.

Az államfő szerint az első intézkedéseket már július első napjától alkalmazni fogják, a támogatási csomag egésze pedig januártól lép hatályba.

Vučić közölte: Szerbiának jelenleg 6 995 808 lakosa van, azonban, ha a jelenlegi negatív demográfiai folyamatok folytatódnak, a lakosság száma 2060-ra 3.9 és 5,5 millió közé csökken.

„Minden nap 107 embert veszítünk el, a lakosság száma már 67 éve csökken. Egy anya átlagosan 1.44 gyermeket szül, a lakosság számának puszta fenntartásához legalább 0.8 százalékkal több kellene. Ellenkező esetben néhány év múlva olyan helyzetbe kerülünk, hogy jelentősen csökken a munkaképes korú lakosság száma, akiknek ugyanakkora számú nyugdíjast kell majd eltartaniuk. Ez azt jelenti, hogy nemzetként végünk lesz, nem lesz sem gazdasági, sem demográfiai, sem politikai potenciálunk“ – mondta Vučić, tudatta a Blic.

Az államfő azt is leszögezte, hogy idén emelkedni fognak a bérek és nyugdíjak is. Hozzátette, hogy ma az emberek jobban élnek, mint korábban.

Az államfő elmondta: két-három éven belül Szerbia kénytelen lesz importálni a munkaerőt, mert már régóta nem születik meg a szükséges számú gyermek.