A Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmai együttműködésével idén is megszervezi a Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozót Bácsfeketehegyen.

Május 4-én és 5-én, pénteken és szombaton várják a gyermekeket és felkészítőiket a jól ismert helyszíneken, a jól ismert forgatókönyvvel és a jól ismert hangulattal.

A Találkozó a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó vajdasági selejtezője is egyben.

Hogy kik jelentkezhetnek?

Olyan általános iskolás korosztályú gyermekszínjátszó csoportok, akik egyesületekben vagy iskolákban működnek, magyar nyelven. Műfaji és tematikai megkötés továbbra sincs, a szereplőszám és az előadás hossza is csak a résztvevőkön múlik. A rendezvény célja továbbra sem a versengés. Habár a Találkozó a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó vajdasági selejtezője is egyben, nem a versenyzésen van a fő hangsúly. A cél, hogy a fellépő csoportok megnézzék egymás munkáját, a közös foglalkozások alkalmával megismerkedhessenek, együtt alkossanak.

A felkészítők idén is szakmai beszélgetésen vehetnek részt, ahol szakemberek elemzik a látott produkciókat, elősegítve ezzel szakmai fejlődésüket, de lehetőség lesz az eszmecserére és az egymástól látottakból való tanulásra is.

A szakmai bizottság vajdasági tagja Kovács Frigyes, Jászai-díjas színművész Szabadkáról. A bizottság anyaországi tagjai: Tóth Erzsébet előadóművész, a tatabányai Vértes Agorája művészeti főmunkatársa és Bori Viktor drámapedagógus Budapestről, a Káva Kulturális Műhely színész-drámatanára.

Amennyiben a csoport szeretne részt venni a Weöres Sándor fesztiválon is, akkor az előadások ajánlott műsorideje alsó tagozatos csoportoknál 15 perc, felső tagozatosoknál 25 perc. Egy csoport egy előadással nevezhet. Az országos fesztivált június 8-a és 10-e között szervezik meg Pécsen.

Jelentkezési határidő: április 8-a.

A nevezési lap a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet weboldalán található.

Bővebb információk a dramaped@gmail.com címen kérhetők, illetve az alábbi telefonszámok valamelyikén:

Varga Tamás, 024/816-790 és 062/566-213

Raffai Telecski Ágnes, 069/551-8-222

Hajvert Lódi Andrea, 062/84-96-029

A műhelytalálkozó szakmai együttműködő partnerei: a Magyar Drámapedagógiai Társaság (Budapest) és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete. A rendezvény házigazdája a Feketics Művelődési Egyesület.