Vasárnap hajnali kettőről három órára kell igazítanunk az órák mutatóit, ugyanis ekkor kezdődik a nyári időszámítás, ami széles körben elfogadott rendszer, melyben a helyi időt  egy órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest. Az elnevezés onnan ered, hogy ez az időszámítás nagyrészt a nyári időszakra esik.

Kezdetben csupán azért javasolták, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát lehet vele megtakarítani. Használata azonban más előnnyel is jár. Az egy órával hosszabb természetes világítás előny mindazoknak, akik iskolai, munkahelyi tevékenység után a szabadban szerveznek programot, strandolnak, hétvégi telkükön, családi házuk kertjében dolgoznak. Előny (például az építőiparban), hogy hosszabb ideig végezhető értékteremtő munka szabadtéri munkahelyeken. Az előnyök közé sorolják, hogy a jobb látási viszonyok miatt csökkenhet a közúti balesetek száma. Mivel az emberek kevesebbet tartózkodnak az utcán sötétben, ezért a bűncselekmények száma is csökkenhet.

A nyári időszámítás szabályait az Európai Unió 1996-ban egységesítette, majd 2001-ben irányelvben rögzítette.

Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Ennek megfelelően minden évben más dátumra esik, de az átállítás napja mindig vasárnap. Az óraátállítás az UTC szerint hajnali egy órakor történik, vagyis Magyarországon és Szerbiában márciusban helyi idő szerint 2 órakor előre, októberben nyári idő szerint 3 órakor vissza kell állítani az órákat – írja a Wikipedia.