Vajdaság mintegy 650 000 polgára olyan vizet iszik, amelyben a rákkeltő arzén szintje magasabb, mint 10 mikrogramm literenként, jelentette ki Miloš Stanić újságíró az N1-nek.
Stanić szerbiai, horvátországi és magyarországi városok vízügyi adatait vetette össze. Elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az arzén szintje nem lehet 10 mikrogrammnál magasabb egy liter ivóvízben. Ezt a szabályozást alkalmazza Szerbia és az Európai Unió is, azonban kutatómunkája során arra jutott, hogy Vajdaság számos városában ez az érték a megengedettnél lényegesen magasabb.
„Az elemzések alapján egyes városokban az arzén koncentrációja az ivóvízben sokkal, de sokkal magasabb, mint a megengedett érték. Törökbecsén például egy liter ivóvíz 270 mikrogramm arzént tartalmaz, Nagybecskereken 160-190 ez az érték. Bánát középső részében vannak a legnagyobb gondok a vízzel” – mondta Stanić, rámutatva: tudósok már bebizonyították, hogy az ivóvízben található arzén már igen kis mennyiségben is bőrrákot okozhat, egyébként pedig a húgyhólyagrák, a tüdőrák és a veserák okozójaként tartják számon.
„Vajdaság polgárai veszélyben vannak, de veszélyeztetettségük mértékét senki sem tudja pontosan megállapítani, mert Vajdaságban soha nem végeztek ilyen jellegű kutatást” – mondta Stanić.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
