Az IMT traktorgyár 66,8 millió dinárért (550 ezer euró) kelt el: az egykori Jugoszlávia egyik szimbólumának is számító üzemet az indiai Tafe cég vette meg egyedüli licitálóként.

A Tafe képviselői arról tájékoztatták az újságírókat, hogy az adásvételi szerződést három napon belül aláírják, és, hogy a terveik szerint 12 hónapon belül elkészülhet az első Tafe traktor IMT néven. Arra a kérdésre, hány munkást alkalmaznak majd, a cég képviselői azt felelték, egyelőre erről nem kívánnak nyilatkozni, mivel ez egy összetett kérdés.

A Tafe vezetői által ismertetett célokból kiderült, hogy az első öt évben ötezer traktort szeretnének legyártani, amelyek a szerb piacon találnának gazdára, s később tervezik, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaságok piacára is betörnének, valamint a lengyel, a magyar és a román piacon való megjelenés is a terveik között szerepel.

Az indiai óriásvállalat, amely már több évtizede kapcsolatban állt a 2015-ben csődbe ment jarkovaci IMT-vel, évente 2,5 milliárd dolláros forgalmat valósít meg.