A Tartományi Kormány az említett november 25-ei dátumon kívül kiemelt nappá nyilvánítaná május 15-öt is, mivel 1848-ban ekkor tartották meg a Májusi Közgyűlést, amelyen kimondták a Szerb Vajdaság megalakítását, ami egy rövid életű önjelölt szerb autonóm terület volt a Habsburg Birodalomban, jobbára a mai Délvidéken az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt 1848-1849-ig, amikor a helyén kialakult a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság.
A Wikipedia írása szerint „miután kitört a forradalom Magyarországon Karlócán a pesti szerbek már március 17. és 19. között gyűlést szerveztek, ahol a magyar forradalom vívmányait éltető kiáltványt fogadtak el. Emellett szerepeltek a határozatban nyelvi és kulturális önállóságot és politikai függetlenséget (a szerb nemzeti gyűlés elismerését) követelő pontok is. Ez utóbbi pontokat a magyar politikusok Kossuthtal az élükön, az egységes politikai nemzet elvét követve és az egyéni szabadságok fontosságát hangsúlyozva elutasítottak.
A magyarok elutasító magatartásának hatására és a kvázi-független Szerb Fejedelemség támogatását maguk mögött tudva a szerbek egyre határozottabban szembefordultak a magyar kormánnyal, és követeléseik teljesítését az udvartól várták. Az április 14-ei karlócai gyűlés határozatában írásba is foglalták ezt a fordulatot, követelték a magyar kormánytól független szerb vajdaság létrehozását Bácska, Bánát és Baranya területén, amelyet Horvátországgal és a határőrvidékkel közös alkotmánnyal működő területként képzeltek el.
A gyűlést követően állandósultak a zavargások a Délvidéken, Josip Rajačić karlócai metropolita pedig ennek hatására május 13-ára szerb nemzeti kongresszust hívott össze (Májusi Közgyűlés). Ennek a kongresszusnak alig leplezett célja a Vajdaság kikiáltása volt. A helyzet stabilizálására a Batthyány-kormány Csernovics Pétert teljhatalmú kormánybiztosként a Délvidékre küldte, aki statáriumot vezetett be, ezzel azonban a gyűlés megtartását nem tudta megakadályozni, mivel hatalma nem terjedt ki a horvát báni igazgatás alatt álló területekre. Így a gyűlést Újvidék helyett ismét Karlócán tartották meg. A kongresszuson Rajcsicsot pátriárkává szentelték, kikiáltották a független vajdaságot, melynek első vajdájának Stevan Šupljikac császári ezredest választották meg.
A csatározásnak az vetett véget, hogy a magyar forradalom bukása után a császár 1849-ben alapította meg a Szerb Vajdaság és Temesi Bánságot mint a Szerb vajdaság utódját. Azonban szerbek nem voltak teljesen elégedettek az új vajdasággal, mivel bár nagy kiterjedésű volt, etnikailag vegyes (például román, német, magyar, horvát) nemzetiségű bánsági és szlavón területeket foglalat magába. Kizárt egyes szerb többségű területeket a Szerémségben, főleg a határőrvidéken amiket az önjelölt Szerb vajdaság tervezetük magában foglalt.”
A Tartományi Kormány ezen kívül azt is szeretné, ha december 10. is kiemelt dátum lenne a jövőben, mivel 1948-ban az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlése ezen a napon fogadta el és kiáltotta ki Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.
Szomorú, kissé el is keserítő cikket közöl a vajdasági történésekről szombati számában a budapesti Magyar Nemzet hétvégi magazinja: Majláth Ronald írása azt a szomorú jelenséget járja körbe, hogy a vajdaságiaknak, köztük a magyaroknak is a tartomány napjaként kell majd ünnepelniük azt a dátumot, amely arról ismert, hogy akkor csatolták el ezt a térséget Magyarországtól.
Az említett dátumok fontosságáról Drago Njegovan, a Vajdasági Múzeum igazgatója, Nebojša Kuzmanović, a tartományi Kulturális, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság titkárhelyettese, Stanislav Radulović, az említett titkárság altitkára, valamint Stevan Kovačević, a rumai községi képviselő-testület elnöke beszélt.
