Már érkeznek a külföldről visszaküldött levélszavazatok a Nemzeti Választási Irodába. Két műszakban ötvenhat ember bontja őket, de a magát a szavazatot tartalmazó borítékot félrerakják, és csak vasárnap este fogják kinyitni. Levélszavazásra az jogosult, akiknek nincs magyarországi lakcímük. Idén 315 ezer embernek postázták ki a szavazólapot.

A 444.hu az RTL Klub híradóját idézve azt írja, hogy a folyamatot lelassították a jogorvoslatok, így a választási iroda csak március 21-én postázta ki az utolsó levélcsomagokat, és ezeket még nem kapta meg mindenki. Aki nem tudja visszaküldeni időben a borítékot, azaz úgy, hogy az a szavazás napjáig megérkezzen, annak a szavazata elveszik.

Pálffy Ilona az NVI vezetője azt javasolta, hogy a levélszavazók most már ne is adják postára a borítékokat, mert azok nem érkeznének meg időben, helyette vigyék inkább el a külképviseletre, és majd onnan hazaszállítják őket a külképviseleti szavazatokkal együtt.

Ezzel csupán az a baj, hogy sokan nem a külképviseletek közvetlen közelében laknak, vannak, akiknek órákat kellene utazniuk a szavazatukkal.