Két tehervonat haladt át szombaton délben az újvidéki Žeželj hídon, és ezzel helyreállt a vasúti összeköttetés 19 évvel azután, hogy a NATO lebombázta a hidat.

Miután múlt héten ellenőrizték a híd teherbírását, szombaton két tehervonat haladt át rajta. Egyik Újvidékről Belgrád irányába a másik pedig ellenkező irányból.

Zorana Mihajlović építésügyi miniszter csütörtöki közleményében arról beszélt, hogy ezzel beindul a rendes vasúti közlekedés, és hamarosan a hídhoz csatlakozó közúti csomópontok is kiépülnek.

„A tervek szerint júniusig befejeződnek a munkálatok és az újvidékiek teljes egészében használni tudják majd a hidat” – idézi Zorana Mihajlović szavait a minisztérium honlapja.

A tárcavezető emlékeztetett: a híd a tízes közlekedési folyosón helyezkedik el, és rajta fog áthaladni majd a Belgrád-Budapest gyorsvasút is.

A Žeželj híd újjáépítése 54,74 milió euróba került, ebből 25,37 milliót az Európai Unió adományozott, 25 milliót a tartomány és Újvidék városa, 4,37 milliót pedig a köztársaság biztosított.

Zorana Mihajlović a tartományi kormány elnökével, Igor Mirovićtyal március végén tekintette meg a munkálatokat és akkor jelentették be, hogy a hidat április 5-én, 6-án, vagy 7-én nyitják meg.

A Žeželj hidat 1999. április 23-án rombolták le a NATO bombái. Felújítása 2012-ben kezdődött.

Fotó: Tanjug / Jaroslav Pap