Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A politikus vasárnap esti sajtótájékoztatóján közölte: a párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat.

A pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét, jelezve: a Jobbik célja a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült, írja az MTI.

Vona Gábor köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a voksolások, értékelése szerint a demokrácia ünnepe, hogy nagy számban vettek részt az emberek.

Az MSZP elnöksége is benyújtotta lemondását. Karácsony Gergely (MSZP-P) úgy fogalmazott, nehéz jó szívvel gratulálni, ő mégis megteszi. Molnár Gyula (MSZP) szerint 17 mandátum veszett el az összefogás hiányából adódóan, ő maga az MSZP elnöki posztjáról lemond és az egész MSZP elnökség is követi.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is távozik, Szél Bernadett azonban nem nyilatkozott hasonlóképpen.

Juhász Péter bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége is. Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csalódottak az ellenzék teljesítményét illetően. Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.