Tévesnek bizonyult az a feltevés, hogy a nagyobb részvételi arány megnöveli a kormányváltás esélyét. Az ellenzéknek ez volt az egyik legfontosabb választási üzenete, jórészt erre (is) építette kampányát, volt, aki odáig ment, hogy megígérte, „70 százalékos részvételi arány esetén biztos a FIDESZ bukása”. Mint kiderült, a motivációs üzenet működött, hisz valóban nagyon sok embert sikerült mozgósítani ezzel az ígérettel, ugyanakkor az is kiderült, hogy az üzenet alapjaiban téves. A tévedés alapja pedig az az illúzió, vagy inkább vágyálom, hogy a bizonytalanok, az utolsó pillanatban döntők jelentős tábora majd egységes (ellenzéki) tömbként fog működni, amikor végül mégis az urnák elé járul. Kiderült, ez a tömb is épp olyan töredezett és megosztott, mint maga az ellenzék, és maga az ország.

Kissé erős megfogalmazásban tehát azt is mondhatnánk, az ellenzék bizonyos értelemben becsapta a választóit. Ígért valamit, amit sokan el is hittek, a legelszántabbak még a 4-5 óra hosszás heroikus sorban állást is vállalták, aztán az ígéretből mégsem lett semmi. Érthető a csalódás. És persze van ennek a csalódásnak egy másik dimenziója is, hisz néhány apró gesztustól, visszaléptetéstől, taktikai átszavazástól eltekintve elmaradt az az általános ellenzéki összefogás, amelyet a közvélemény igen jelentős része olyannyira várt, kívánt, óhajtott.

Kettős csalódást okozott tehát az ellenzék, egyrészt ígért valamit, amit aztán nem tudott teljesíteni, másrészt nem tudott túllépni a saját árnyékán. De becsületére legyen mondva, ebből le is vonta az egyetlen helyes következtetést, az ellenzéki pártvezetők, pártvezetések döntő többsége még a választások éjszakáján bejelentette lemondását. Azt kell mondani, helyesen, hisz ahhoz, hogy négy év múlva esetleg komolyan labdába tudjanak majd rúgni, újra kell gondolni, újra kell tervezni az egész ellenzéki politizálást.

Sportnyelven szólva, ha egy focicsapat kihasználja azt, hogy a pálya az ő javára lejt, akkor azért nyilván nem hibáztatható. A FIDESZ-KDNP (és nem FIDESZ-KDMP, mint egyes szurkolótáborok helyi kiadványai írták) az elmúlt években módszeresen dolgozott azon, hogy ez a pálya minél jobban lejtsen az ő javára, és most „csupán” learatta ennek a munkának a gyümölcseit. Csak egy illusztratív példa: az országos listás választáson a FIDESZ-KDNP körülbelül 150 százalékkal kapott több szavazatot, mint a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik (előbbi durván 2,5 milliót, utóbbi durván 1 milliót), ugyanakkor, a választási rendszer „sajátosságai” miatt a parlamentben a FIDESZ-KDNP-nek 500 százalékkal van több képviselője, mint a Jobbiknak (előbbinek 134, utóbbinak 25)! Hatalomtechnikai és hatalom megőrzési szempontból a FIDESZ-KDNP tehát tökéleteset produkált, fölényes győzelmet aratva biztosította további hatalmát, így aztán megnyugodhat mindenki, aki attól rettegett, hogy Magyarország esetleg letér az eddigi útról. Nos, nem, Magyarország az előttünk álló időszakban is tovább fog haladni ugyanazon az úton, amelyen eddig is járt, belpolitikai, külpolitikai és nemzetpolitikai vonatkozásban egyaránt, ebben egészen biztosak lehetünk. Az pedig, hogy ezt az utat ki mennyire véli helyes, illetve helytelen iránynak, nyilván már a politikai ízlés, egyéni értékrend és véleményszabadság kategóriájába tartozik.

Az április 8-i választással kapcsolatos tanulságok és paradoxonok sorába tartozik még egy olyan ellentmondás is, amelyet semmiképpen sem lehet szó nélkül hagyni. Csupán a száraz számokat és adatokat szemlélve a kívülálló számára úgy tűnhet, soha nem volt még ennyire egységes az ország és a nemzet, mint 1 nappal, 4 évvel, 8 évvel ezelőtt. A nagyon is érezhető és kitapintható valóság azonban sajnos ennek épp az ellenkezője. A rendszerváltás óta, azaz közel 30 éve soha nem halmozódott még fel annyi feszültség, negatív indulat, megosztottság, félelem, gyűlölet, xenofóbia, ellenségkeresés és gyártás, az anyaország határain belül és azon túl, mint most. Csak remélni lehet, hogy Magyarország régi/új miniszterelnöke ennek, az egész nemzettestet megfertőző rengeteg méreganyagnak a kikúrálására gondolt elsősorban, amikor a választásokat követő egyik első nyilatkozatában a rá háruló felelősségről beszélt, és arról, hogy „komoly súly van most a vállán”.

Mert van.