Idén jóval kevesebb menekültügyi eljárást folytattak le a magyar hatóságok február végéig, mint tavaly, pozitív elbírálásban mégis ötször többen részesültek – annak ellenére is, hogy a magyar kormány komoly kampányt folytatott a migránsok ellen, tudatta az mfor.hu.

A magyar hatóságok ugyanis a tavalyinál ötször több ember kérelmét bírálták el pozitívan az idén, noha alefolytatott menekültügyi eljárások száma a tavalyi töredékére esett.

Magyarország 2018 első két hónapjában összesen 477 menekültügyi eljárást folytatott le, melyek 40 százalékában a kérelmező számára pozitív döntés született. Vagyis valamilyen státuszban, de a hatóság 191 menekültet fogadott be – derül ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal statisztikájából. 2017 első két hónapjában a lefolytatott 3028 eljárás során mindössze 38 esetben (az eljárások 1,2 százalékában) született pozitív döntés.

Idén a 191 elfogadott menekült közül a legtöbbet, 168-at oltalmazottként ismert el a hatóság, 12-t befogadottként, 11 személyt pedig menekültként. Utóbbiak esetében lehet szó arról, hogy állampolgárságot kapnak. (Az oltalmazott az lehet, akinek nem állnak fenn a menekültkénti elismerés feltételei, a befogadott pedig egy speciális engedéllyel tartózkodhat Magyarországon, ő olyan menekült, aki hazájában szintén veszélynek van kitéve, és nincs olyan harmadik ország sem, aki befogadja.)

Ami a 2017-es év egészét illeti, összesen 6220 esetben hozott döntést a menekültügyi hatóság, melyek 20 százalékában, 1291 esetben pozitív „ítélet” született. Közülük 106 személyt menekültként, 1110-et oltalmazottként, 75-öt pedig befogadottként ismertek el. A menekültként elismertek közel fele iráni (30 személy) és afgán (20 személy) állampolgár volt. A legtöbb menedékjog iránti kérelmet afgánok kérték tavaly, őket az irakiak, szíriaiak követték. Az idei első két hónap statisztikája szerint idén is ezen államok polgárai adták be a legtöbb menedékjog iránti kérelmet.