Az orosz állami tulajdonban álló tévécsatorna, a Rosszija 24 egyik műsorában arról beszélt a műsorvezető, hogy ha Szíria miatt kitörne a háború az Egyesült Államok és Oroszország között, mennyi és milyen élelmiszert érdemes felhalmozniuk az embereknek. Az ajánlat szerint, aki könnyen pánikol, már most elköltheti minden megtakarítását tartós élelmiszerre, de semmiképp se felejtsen el legalább 30 liter vizet betárazni, hogy legyen mit innia.

A tévébemondó kitért arra is, hogy a nagy pánik nem Oroszországban, hanem az Egyesült Államokban van, ott ugyanis már Donald Trump elnökké választása után megugrott a bombabiztos bunkerek eladásainak száma. Ez a hír egyébként igaz is.

Az orosz tévé egyébként azért foglalkozott ezzel a témával, mert a szíriai Dúma város közelében elkövetett vegyifegyver-támadás miatt újabb mélypontra jutottak az orosz-amerikai kapcsolatok. Több nyugati hatalom és civilszervezetek is azt állítják ugyanis, hogy az oroszokkal szövetséges Bassár al-Aszad elnök vegyifegyvert vetett be a város lakosai ellen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) véleménye szintén ez, miután megvizsgáltak 500 túlélőt, akik sérülései tényleg vegyifegyver-támadásra utaltak. Szíria és Oroszország közben azt is tagadja, hogy történt volna ilyen támadás.

Donald Trump a történtek miatt a Twitteren állatnak nevezte Aszad elnököt és azt írta, soha nem volt ilyen rossz a viszony az Egyesült Államok és Oroszország között, közölte a Vice nyomán a 444.hu.