KÉRDÉS:

Tisztelt Doktornők!

Nagyon furcsa helyzetbe kerültem, ugyanis a férjem, aki csak családi ünnepségekkor ivott meg egy-két pálinkát, az utóbbi időben naponta nyúl a pohárért. Öt hónappal ezelőtt kezdődött, amikor elveszítette a munkáját, s mivel ötvenkilenc éves, nem talált új munkahelyet. Akkor úgy gondoltam, bánatában iszik, és majd elmúlik. Azonban nem múlt el, sőt, a napi egy pálinkából napi négy-öt lett. Négy éve hiányzik neki a negyven munkaévhez, de egyelőre esély sincs rá, hogy újból munkába álljon. Van valamennyi félretett pénzünk, de ez is el fog fogyni egy éven belül, és az én nyugdíjamból nem fogunk tudni megélni, viszont sokkal jobban aggaszt, hogy folyamatosan iszik. Nem tudom, hogy ezt már lehet-e alkoholizmusnak nevezni, vagy ez még csak annak a kezdete?
Azt szeretném kérdezni, mitévő legyek, hogy abbahagyja az ivást, és, hogy ismét megpróbáljon valahol munkát kapni? Amikor kérdeztem tőle, hogy miért iszik, azt mondta, mert ő már nem kell egyik munkáltatónak se, mi mást tehetne…
Köszönöm előre is a választ.
Anabella

VÁLASZ:

Kedves Kérdező !

Nehéz biztosat állítani vizsgálat nélkül, de nagyon valószínű, hogy már komoly alkoholbetegségről van szó. Nem kizárt, hogy már akkor is problémás ivó volt a férje, amikor még volt munkája. Most azonban nyílván egy depresszív reakcióról van szó, amit alkohollal próbál „kezelni”, de sajnos, ez a “kezelés” függőséghez, mentális, majd máj- és agyi károsodásokhoz vezethet, és egy idő után már nem fordítható vissza a folyamat, akkor sem, ha leáll az ivással.
Vélhetőleg egyedül, orvosi segítség nélkül nem tud meggyógyulni, azzal sem lesz könnyű az előtte álló út. Fontos a család támogatása. Az első lépés az lenne, hogy függőségekhez értő pszichiáterhez fordulnak. Ehhez persze az kell, hogy a férjében is legyen akarat egy józan pillanatában történő családi beszélgetés folyamán. Sajnos elképzelhető, hogy ilyen mennyiségű alkoholt – nem egészen fiatal személyről lévén szó -nem is lehet ambulánsan megvonni egy betegtől, tehát kórház kell hozzá. Utána pedig több hónapos, esetleg évekig tartó rehabilitációs kezelés.
Kitartást és türelmet kívánok mindkettőjüknek.

Üdvözlettel,
Dr. Bezzegh Éva