Kína, mint ismeretes, kommunista vezetésű ország, ez áll az alkotmányukban is. Ennek ellenére karácsony tájban sokkal több karácsonyfa látható a kínai nagyvárosok utcáin, mint Európában szinte bárhol.
És ez nem csoda!
A jelenségnek ugyanis főként gazdasági okai vannak. És ez sem csoda: egy olyan 25 milliós városban, mint Sanghaj, ahol 280.000 külföldi él, természetesen jó üzlet a fenyőbiznisz – és a kínaiak jó üzletemberek. És Kína hiába kommunista állam az alkotmány szerint, mégis 200 millió vallásos ember él az országban – buddhisták, taoisták, protestánsok és katolikusok – a csaknem százmillió kommunista párttaggal szemben. Csak katolikusokból 12 millió van, akiknek a fele a „hazafias katolikus egyesületbe” tömörül, míg a másik fele az „underground” római katolikus egyház híve, vagyis „illegális” katolikusnak számít a Közép-Birodalomban. A két szervezet között az a különbség, hogy amíg az „illegális” katolikusok elismerik a pápa által kinevezett püspököket a Vatikán által elismert 138 egyházmegyében, addig a hazafias katolikus egyesület csak a hivatalos állami szerv, a vallásigazgatóság által kinevezett 97 püspököt ismeri el 97 egyházmegyében.
Kína és a Vatikán között 1951 óta nincs diplomáciai kapcsolat, vagyis amióta Mao Ce-tung bevezette az ateizmust. A hidegháború alatt II. János Pál pápa hivatalosan is megtagadta a hazafias katolikus egyesület által kinevezett püspökök elismerését, sőt azokat ex-kommunikálta az egyházból. Ezzel a pápa gyakorlatilag majdnem ugyanazt tette, mint a kommunista hatalom, amely nemcsak hogy nem ismeri el a pápa által kinevezett püspököket, hanem sokszor börtönbe is zárja őket. Így az idén, húsvét előtt, Vincent Guo Hszigyint, a Fugyián tartományi Mindong egyházmegye „illegális” püspökét tartóztatták le, miután az bejelentette, hogy nem hajlandó a hazafias katolikus egyesület püspökével, Csan Szílúval közösen misézni. Persze Guót, talán a Vatikán kérésére, néhány nap után ismét szabadlábra helyezték.
Diplomáciai kapcsolatfelvétel?
Tempora mutantur – változnak az idők –, így a Vatikán és Kína között is. a két fél közötti legnagyobb ellentét a fentiek szerint a püspökök kinevezésének jogában áll. Ennek kapcsán Csen Congrong, a kínai vallásigazgatóság vezérigazgató-helyettese nemrég kijelentette: „Nem gondolom, hogy nálunk a vallásszabadság korlátozott lenne csak azért, mert megakadályozzuk a Vatikánt abban, hogy egyedül nevezze ki a püspököket. Végeredményben az egyház nem állhat a nép akarata felett és a kínai alkotmány is tiltja, hogy külföldi hatalmak ellenőrizzék a vallási dolgokat hazánkban. Remélhetőleg ezt a Vatikán is be fogja látni.”
Kína egy apró lépéssel tehát közeledett a Vatikán felé, hiszen felajánlotta, hogy a Vatikánnak legyen „beleszólási joga” a vallásigazgatóság püspöki kinevezéseiben, sőt javaslatot is tett a két fél közötti konkordátum újratárgyalására – csakhogy ennek megkötését a Vatikán és Tajvan közötti diplomáciai kapcsolatok megszüntetésétől tette függővé. Aligha meglepő ez a feltétel, hiszen Kína minden olyan országtól megköveteli ezt, amelyikkel diplomáciai kapcsolatot tart fenn.
Kína Vatikánnak tett javaslatát Joseph Cen hongkongi püspök „ördögi ötletnek” nevezte a kínai katolikusokkal szemben. Ennek ellenére Ferenc pápa felkérte Pietro Pavolin kardinálist, külügyi titkárt, hogy „minden erővel” igyekezzen minél előbb egyezményt kötni Kínával.
Ismeretes, hogy a kubai kommunisták csaknem mindent elértek a Vatikánnal kötött megegyezésben. De lesz-e a Vatikánnak ereje egy Kínával szemben kiharcolni az ottani katolikus egyház szabad önkormányzását?
